Connect with us

Túl korai volt az MMS piaci bevezetése – a várt sikerek elmaradtak

Kütyük

Túl korai volt az MMS piaci bevezetése – a várt sikerek elmaradtak

A multimédiás üzenetküldési szolgáltatások viszonylagos népszerűtlensége szakértők szerint elsősorban annak ˝köszönhető˝, hogy az MMS-t túl korán vezették be a piacra.

˝Úgy gondolom, hogy mi, azaz a szolgáltatok túl hamar tettük elérhetővé az MMS az ügyfeleknek˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Hugh Griffiths, a brit O2 mobil operátor igazgatója.

˝Az előfizetők már akkor használatba vehették a multimédiás üzenetküldési szolgáltatásokat, amikor azok még nem voltak érettek a piaci bevezetéshez, ez pedig sajnos sok esetben frusztrációhoz vezetett. Véleményem szerint egy-egy új technológiával csak akkor lehet komoly sikereket elérni, ha azt már kiforrott állapotban vehetik igénybe az ügyfelek. Tanulnunk kell a hibáinkból és meg kell értenünk, hogy az előfizetők pontosan mit szeretnének tőlünk kapni. Olyan szolgáltatásokra van szükség, melyek egyrészt közérthetőek, másrészt pedig rendkívül egyszerűen használhatók˝ – mondta Griffiths.

A tavalyi esztendőben világszerte több mint 750 milliárd rövid szöveges üzenetet, vagyis SMS-t küldtek el egymásnak a mobiltelefon tulajdonosok, az MMS-ek száma viszont ennek még a tizedét sem érte el. A Juniper Research piackutató cég egyik legfrissebb tanulmánya szerint 2005-ben előreláthatólag 42,5 milliárd dolláros globális MMS forgalomra lehet számítani. Bár az MMS piac szépen lassan fejlődik, a világ számos térségében még nagyon kevesen használják az üzenetküldés ezen új formáját. Az MMS mind a mai napig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ebben nem elhanyagolható szerepe van annak, hogy még mindig sok kompatibilitási hiba, illetve együttműködési rendellenesség tapasztalható az MMS kapcsán.

Mint ismeretes, 2002 április 18-án több hónapos előkészítés után a Westel (ma T-Mobile) és az Ericsson szakemberei teljes körű kereskedelmi szolgáltatásként a világon elsőként indították útjára az MMS-t.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

TAG-Heuer-Carrera-Calibre-16-Chronograph-2019-Model-Updated-design-3

SmartWatch

Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

2019. szeptember 15. vasárnap
Honor Band 5_all_colours_1_web

Kütyük

Magyarországra is megérkezik a Honor Band 5

2019. szeptember 14. szombat
men's  watch, Men's Accessories, beautiful stylish watches

SmartWatch

Prémium okosórához prémium szíj dukál!

2019. szeptember 13. péntek
2019 OLED TV NVIDIA G-SYNC_1

Smart-TV

NVIDIA G-SYNC támogatást kapnak az LG 2019-es OLED televíziói

2019. szeptember 12. csütörtök
iphone11-5

SmartPhone

Ilyenek lettek és ennyibe fognak kerülni az új iPhone-ok

2019. szeptember 12. csütörtök

Dotkom