Connect with us

Hirdetés

technokrata

170 Mbps az elektromos vezetékeken

Kütyük

170 Mbps az elektromos vezetékeken

Három japán szórakoztatóelektronikával foglalkozó cég létrehozott egy olyan technológiát, mellyel nagy sávszélességű Internet-kapcsolatok biztosíthatók az elektromos hálózaton.

A Sony, a Mitsubishi és a Matshushita által birtokolt Panasonic együtt jelentették be, hogy létrehozták a SECA villamosvezeték szövetséget. Amint az a hannoveri Cebiten elhangzott, a szövetség egy olyan rendszert volt képes kifejleszteni, mely másodpercenként akár 170 megabit továbbításával is meg tud birkózni. Mindezt Ingo Chmielewski, a Panasonic egyik kutatója közölte Németországban, aki azt is elárulta, hogy a technológia már jelenleg is elérhető, bemutatkozása pusztán a kormányzati szabályozásoktól függ.

Létezik egy másik, hasonló célból összetömörült társaság is, ez a HomePlug névre hallgat. Habár a többek között a Sharpot is magába foglaló szervezet már korábban képes volt arra, amiről a SECA pár nappal korábban beszámolt, ugyanazt csak jóval lassabb sebesség, mindössze 14 Mbps-os adatátvitel mellett tudták biztosítani. A két technológia (természetesen) nem kompatibilis egymással – mindez azért is érdekes, mert a Sony ebben a társaságban is képviselteti magát.

Arra a kérdésre, hogy a három vállalat most miért kezdett formátumháborúba, és fejlesztett saját, a korábbi megoldással inkompatibilis rendszert, Chmielewski lakonikusan csak annyit válaszolt: „Szerintünk a mi technológiánk jobb.”



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés