Connect with us

technokrata

Mennyit is érnek a „lopott” dalok, filmek?

Kütyük

Mennyit is érnek a „lopott” dalok, filmek?

A jogvédők gyakran több millió dolláros károkról beszélnek egy-egy állományokat illegálisan letöltő internetező esetében, amihez józan paraszti ésszel is számolva több tíz terabyte-os winchesterkapacitás kellene. Hol van akkor az igazság?

A múlt hónapban egy, az Arizonai Egyetemen tanuló diákot három év felfüggesztett börtönbüntetésre és 5400 dollárnyi kártérítésre köteleztek abból kifolyólag, hogy illegálisan terjesztett dalokat és filmeket az Interneten keresztül. Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége kijelentette, hogy átvizsgálták a fiatalember számítástechnikai eszközeit, melynek során 50 millió dollárt érő kalózanyagra bukkantattak számítógépén.

Álljunk csak meg egy pillanatra; ez jobban belegondolva rengeteg pénz. Ha átlagosan egy dollárral számolunk egy dal után (a kvázi standardnak számító Apple zeneboltban ugyanis ennyibe kerül egy zeneszám), vagy 20 dollárnál is kevesebbel egy film esetén, akkor lehetetlennek tűnik, hogy ekkora kárt okozhasson egy egyéni file-cserélő. Hiszen 50 millió zenei állományt vagy 2,5 millió digitális filmet több száz terabyte-on lehetne csak eltárolni (arról nem is beszélve, hogy talán nem is létezik ennyi digitális dal és film a világon). Ez dupla rétegű DVD-kre kiírva is hatalmas kupacot jelentene.

Hogyan jöhet akkor ki ilyen rettenetes összeg egy-egy szerzői jogsértés miatt indult peres ügyben? Az USA bíróságain gyakran nem az eladási árat veszik alapul a károkozás mértékének megállapításánál, hanem azt, hogy a tartalmat előállító és értékesítő vállalat mennyi kárt szenved emiatt. Lássunk néhány példát, hogyan nőhet az egekbe a számla: néhány, a vádat képviselő ügyvéd például úgy érvel a bíróságon, hogy a megosztott dalokat átlagosan másik tíz ember tölti le az Interneten, akik emiatt nem veszik az eredeti anyagot. Ebből következően máris be lehet tízzel szorozni az egy dolláros alapárat.

Ennél azonban van egy durvább tételnövelő tényező is: az USA 1976-os születésű szerzői jogokat védő törvénye minden egyes munka ellopását 750-30.000 dolláros büntetéssel „honorálja”, melynek mértékét az adott ügyet vezető bíró határozza meg. Az RIAA ezt komolyan ki is szokta használni: amikor a bíró felkéri a jogvédőket, hogy nevezzék meg, mit tekintenek egy különálló „munkának”, akkor a dalok számát külön említik meg, s nem pedig albumonként számolnak eggyel.

Szintén „megdobja” a kártérítés összegét, hogy a kiadók felhasználják azt a kitételt is, hogy az illegálisan terjesztő internetező a törvénysértést annak tudatában, szánt szándékkal követi el, ami miatt az egy dal által okozott kár akár 150 ezer dollárra is felkúszhat. A fenti 50 milliós összegnél tehát szó sincs zeneszámok millióiról: ez körülbelül 30-40 letöltött albumot jelent. Persze ezt képtelenek lennének kifizetni a célszemélyek, ezért szokott aztán néhány ezer dolláros kártérítésnél kiegyezni a kiadó és a pórul járt internetező.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek