Connect with us

technokrata

Push to Talk technológia a T-Mobile-tól

Kütyük

Push to Talk technológia a T-Mobile-tól

A Push to Talk, a T-Mobile mobiltelefonra kifejlesztett walkie-talkie (adó-vevő üzemmód) szolgáltatása egyre nagyobb fogyasztótábort hódít a három hónappal korábbi piaci bevetését követően.

A jelenleg Németországban csak a T-Mobile által nyújtott szolgáltatást kimondottan kedvezően fogadták az ügyfelek. A piackutatások során egyéni előfizetők és bizonyos üzletágakban tevékenykedő üzleti felhasználók is a megkérdezettek között voltak. Ennek eredményeképpen látható, hogy a kísérleti szakaszt követően a megkérdezettek 80 %-a szeretné a jövőben is használni a Push to Talk szolgáltatást – a nagy többség rendszeresen élne ezzel a lehetőséggel. A CeBIT 2005 látogatói kipróbálhatják a szolgáltatást a T-Mobile standjánál, a 26-os csarnokban. Jó hír mindazok számára, akik a szolgáltatást a jövőben is használni kívánják: a Push to Talk ingyenesen a T-Mobile előfizetők rendelkezésére áll 2005. július végéig.


2005. január és február során a T-Mobile és a Nokia – hét iparágat és felhasználói szegmenst (újságírás/média, rendezvény-szervezés/marketing, fiatalok, logisztika, zene, sport/sízés és építőipar területéről) képviselő mintegy ügyfeleket kérdeztek meg egy szelektív és kvalitatív felmérés keretében. A megkérdezettek 76 %-a azt mondta, hogy naponta legalább 20-szor használta a Push to Talk szolgáltatást, 11 % pedig akár 30-szor is kommunikált a Push to Talk megoldással. A fennmaradó 22 % még gyakrabban használta az új szolgáltatást. A szolgáltatás nemcsak népszerűvé vált, de kedvezően is vélekednek az emberek a Push to Talk-ról. A felhasználóbarát szolgáltatás szempontjából kiemelkedően sokan minősítették az új szolgáltatást jónak. A megkérdezettek elmondták, hogy ez a tényező, valamint a vonzó tarifamodell miatt használták leginkább a Push to Talk szolgáltatást.

A szolgáltatás által kínált korlátlan elérési lehetőség kimondottan vonzóvá teszi a Push to Talk szolgáltatást az üzleti alkalmazások szempontjából. A javítással, hibaelhárítással foglalkozó cégek például gyorsan és közvetlenül érhetik el a területen dolgozó munkatársaikat, könnyen össze lehet hívni egy nagy építkezésen dolgozó munkatársakat egy gyors megbeszélésre, a csomagküldő szolgálatok és rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalatok is könnyebben tudnak kommunikálni dolgozóikkal a Push to Talk által kínált közvetlen elérhetőséggel.


A Push to Talk használatával eldönthető, hogy csupán egy, vagy több emberrel kívánunk-e egyidejűleg kapcsolatot teremteni. Több ember bevonásakor egyszerűen létrehozunk egy csoportot a mobilkészülék telefonkönyvének segítségével. A csoport meghatározása után megnyomjuk a Push to Talk billentyűt, ezzel létrehozzuk a kapcsolatot a csoport többi tagjával és hangüzenetet küldünk. A Push to Talk funkcióval egyszerre csak egy ember beszélhet, a többi pedig hallgatja – hasonlóan a walkie-talkie, illetve adó-vevő készülékekhez. A Push to Talk a GPRS (General Pack Radio Service) technológiával működik a T-Mobile hálózatán. A szolgáltatás nem korlátozódik tehát területekre, hanem külföldön is használható, a GPRS roaming partnerek hálózatában.

A Push to Talk használatának egyetlen előfeltétele, hogy az ügyfélnek a szolgáltatást támogató készülékkel kell rendelkeznie. A T-Mobile már jelenleg is kínálja a Nokia 5140 és 6170 modelleket, az év során ezeket további készülékek fogják követni. A Push to Talk Németországban ingyenesen használható a T-Mobile előfizetők részére 2005. július végéig. Ezt követően az előzetesen már bejelentett tarifamodell lép érvénybe: az előfizetők választhatnak a napi 1 eurós átalánydíj, illetve a havi 18 eurós átalánydíj között. A Push to Talk használata külföldön napi 4 euróba kerül, ami maximum 100 üzenetküldést tartalmaz. A hangüzenetek fogadása ingyenes.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek