Connect with us

technokrata

A Grundig öt vadonatúj mobiltelefonnal jelentkezett a CeBIT-en

Kütyük

A Grundig öt vadonatúj mobiltelefonnal jelentkezett a CeBIT-en

Az eddigiekben elsősorban televíziós készülékeiről ismert Grundig a mobiltelefon piacon is meg kívánja vetni a lábát.


A német vállalat nem aprózta el a dolgot, hiszen a most kezdődött CeBIT szakvásáron azon nyomban öt vadonatúj mobil készüléket mutatott be.

A Grundig A110 egy igazi minimál mobil, melyet elsősorban a szűkebb pénztárcával rendelkező vásárlóknak ajánl a gyártó. Olcsósága ellenére egyébként az A110-ből sem hiányzik a színes kijelző, illetve a fejlett üzenetküldési szolgáltatás. Eggyel magasabb kategóriában versenyez a kifejezetten szórakoztatásra termett Grundig M130, mely a mai elvárásoknak megfelelően MP3 lejátszási funkciókkal, Java játékokkal, beépített digitális fényképezőgéppel és még sztereó FM rádióval is el van látva, az infravörös port és a Bluetooth technológia pedig már csak a hab a tortán.

Az M240 típusjelzésű modellben már egy igazán nagy felbontású, 1,3 megapixeles kamera teljesít szolgálatot, mely nem csak állóképek, hanem videóanyagok rögzítésére is képes. A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) működésű újdonság kapcsán szólnunk kell többek közt a nagy felbontású TFT LCD-ről, a hatvannégy szólamú polifonikus csengőhangokról, valamint a Java kompatibilitásról.

A Grundig G342i fontosabb ismertetőjelei közé tartozik az i-mode támogatás, az integrált kamera, a TFT technológiájú kijelző, a hatvannégy szólamú hangzásvilág, a sztereó FM rádió, valamint a kihangosíthatóság. A csúcsmodellnek tekinthető, szétcsúsztatható kialakítású Grundig G402i szinte minden földi jóval el van látva: videófelvevős kamera, képszerkesztő alkalmazás, diktafon funkció, rádió és sok más egyéb is fellelhető a készülékben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek