Connect with us

technokrata

Az Apple titkokat kiszivárogtató bloggerek pórul járnak?

Kütyük

Az Apple titkokat kiszivárogtató bloggerek pórul járnak?

Úgy tűnik, a bloggerek nem újságírók; ez pedig komoly jogi következményekkel járhat az USA-ban.

Az Apple-től már jó ideje szivárogtatnak ki az alkalmazottak különböző, még meg nem jelent termékekről és szolgáltatásokról információt – a cég azonban ezt eddig sem vette jó néven. Hiába a rajongói lelkesedés, Steve Jobs cége nemrég pert indított három webes naplót, avagy egy újonnan teremtett angol szóval kifejezve blogot vezető internetező ellen. A Powerpage, az Apple Insider és a Thinksecret weblogokat titkos információk engedély nélküli publikálásával vádolta meg a bíróságon a vállalat, s azt is el akarja elérni, hogy a bloggerek fedjék fel információforrásaikat.

Egészen pontosan az Asteroid kódnevű, még ki nem adott termék miatt pattant ki a botrány, ezután döntött úgy az Apple, hogy jogi úton szerez érvényt igazának. A vádirat szerint a cég úgy tartja, hogy az online naplókat vezetők nem minősíthetők a sajtó képviselőinek, azaz röviden: nem újságírók. Ennek pedig súlyos következménye lehet: az Egyesült Államokban ugyanis az első alkotmány-kiegészítés védi a zsurnaliszták informátorainak jogait; az erre vonatkozó információkat csak különleges esetekben kötelesek kiadni. Ha azonban a bloggerek nem minősülnek annak (és ugyan miért is lennének azok), akkor kiderülhet, mely Apple alkalmazott(ak) szegte/szegték meg a titoktartási kötelezettségét.

Egy kaliforniai bíró március harmadikán úgy döntött, hogy a fent említett három alperes, aki titkos vállalati adatokat tett nyilvánossá, és ezzel üzleti titkokat sértett meg, köteles lesz felfedni bizalmas forrásait. Ha az egyelőre még nem jogerős rendelkezés kötelező érvényűvé válik, akkor precedensértékű ítélet születhet meg, s ez egyben a többi webes naplót vezető internetező számára is intő jel lehet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek