Connect with us

technokrata

Siemens CX75: 1,3 megapixeles kamera került a CX70 utódjába

Kütyük

Siemens CX75: 1,3 megapixeles kamera került a CX70 utódjába

A Siemens e héten fogja bemutatni a Siemens CX70 közvetlen utódjának tekinthető CX75-ös mobiltelefont.


Az európai, ázsiai és amerikai piacokon egyaránt megjelenő Siemens újdonságba egy 132×176 pixeles felbontású TFT kijelző került, mely immár nem kevesebb mint 262 ezer színárnyalattal büszkélkedhet. A külső vakuval ellátható, többek közt videófelvevőként is funkcionáló, ötszörös digitális zoomos, beépített digitális fényképezőgép felbontása 1,3 megapixelre növekedett.

A hagyományos kialakítású, belső antennás Siemens CX75 98 gramm tömegű, amihez 110 milliméteres hossz, 48 milliméteres szélesség, valamint 19 milliméteres vastagság társul. A titánszürke és homokezüst színváltozatokban kapható telefonban egy 750 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor teljesít szolgálatot, mely a gyártó szerint maximum 220 órás készenléti, illetve 5 órás beszélgetési időt tesz lehetővé.

Az SMS, EMS, MMS és e-mail kompatibilitás szinte már teljesen magától értetődő, ezenkívül pedig említést érdemel a polifonikus hangzás, a 14 MB belső memória (RS MMC kártyákkal bővíthető), az MP3 lejátszó szoftver, a GPRS és EDGE támogatás, a Java MIDP 2.0 kompatibilitás, az infravörös port, a Bluetooth vezérlő, valamint a HTML képes WAP böngésző alkalmazás.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek