Connect with us

technokrata

10 éves a Yahoo

Kütyük

10 éves a Yahoo

Egy Interneten töltött dekád története.

David Filo és Jerry Yang még 1994-ben, a Stanford Egyetemen találkoztak és kötöttek barátságot, s itt határozták el, hogy az akkor még csak szárnyait bontogató Interneten valami nagy üzletbe vágják a feszéjüket. Több próbálkozás közül végül egy webes keresőkönyvtár létrehozása és működtetése mellett döntöttek, mely egy évvel később a Yahoo név alatt öltött testet. Igaz, a kezdetek kezdetén nem úgy tekintettek a Yahoo-ra, mint egy jó üzletre, vallotta be Filo a múlt hét közepén megtartott tizedik évforduló alkalmából. Persze ma már más a helyzet: a vállalat 3,6 milliárd dolláros bevételt mutatott fel a tavalyi év során.

Az egyes területeken jóval sikeresebb Google-lal szemben a Yahoo igyekszik egy minden szolgáltatásra kiterjedő webes felületet biztosítani az internetezőknek, s ezzel annyi embert rávenni a szolgáltatások használatára, amennyit csak lehet. Az online álláskereséstől, a digitális zeneletöltésen keresztül, a társkereső-, a hírszolgáltatáson és gazdasági eszközökön át, egészen az azonnali üzenetküldésig és webes e-mailszolgáltatásig; széles a paletta. Ezek száma az évek során rendesen gyarapodott, ennek ellenére a legnépszerűbb szolgáltatásokat még a korai években alkották meg.

Az első időszakban a Yahoo azt a megközelítést követte, hogy ami sok kattintást hoz, azt meg kell tartani, tovább kell működtetni. A meginterjúvolt alkalmazottak többsége úgy nyilatkozott, hogy akkoriban az üzleti növekedés lehetőségét az alulról való megközelítés módszerében látták; hasonlóan a Google-hoz, a vállalatnál dolgozókat bátorították saját ötleteik kifejtésére, megvalósítására. Többek között ennek a felfogásnak is volt köszönhető, hogy a kezdeti pár (tíz)milliós bevételről 2000-re már 1,1 milliárd dollárra tudták hizlalni forgalmukat.

2001 azonban fekete évnek bizonyult a Yahoo számára, ahogy a legtöbb internetes vállalat is megsínylette ezt a korszakot. A dot-com lufi kidurranásával a mélybe zuhantak a részvényárak, a bevétel a drasztikusan visszafogott reklámköltségek miatt szintén padlóra került. Ráadásul a Google is beelőzött: például 2000 júniusában a vállalat úgy döntött, hogy riválisának keresőmotorját fogja használni, s ezért évekkel később komoly árat kellett fizetnie. A Google ráadásul sok egyéb, korábban a Yahoo által dominált területre (például az ingyenes e-mailküldés világába) is benyomult.

A kiutat Terry Semel, a Warner Bros korábbi vezetőjének átigazolása jelentette. Többek között az ő javaslatára vásárolták fel az Overture-t, megközelítőleg 1,7 milliárd dollárért. A vezérigazgató tevékenykedésének köszönhetően nőtt meg dinamikusan a cég bevétele: a 2003-ban még „csak” 1,6 milliárd dollárról a tavalyi 3,6 milliárdra. Ezt pedig elsősorban az online keresésnek köszönhették.

Mit tartogat a jövő a vállalat számára? Olyan területekre kell betörnie, ahol versenytársai már komolyan megvetették a lábukat; a legfőbb irányvonalat a szórakoztatóipar jelenti. Mindezek ellenére a cégnél úgy gondolják, hogy nem szakadtak el a gyökereiktől, és újabb tíz sikeres év vár a Yahoo-ra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek