Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Vodafone sem kíván lemaradni a szélsebes 3G vonatról

Kütyük

A Vodafone sem kíván lemaradni a szélsebes 3G vonatról

A T-Mobile-hoz és a Pannon GSM-hez hasonlóan a közeljövőben a Vodafone is el fogja indítani hazai harmadik generációs mobil szolgáltatását.

A Vodafone Magyarország Rt. 2004. december 21-én jogosultságot szerzett a magyarországi UMTS tendert kiíró Nemzeti Hírközlési Hatóságtól a harmadik, úgynevezett B frekvenciablokk 15 éves használatára. A Vodafone Magyarország Rt. a licencért részben az UMTS árbevétel mértékétől függően, de összesen legkevesebb 16,5 milliárd forintot fizet majd az engedély teljes időtartama alatt.

Vitai Attila, a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatója szerint az UMTS szolgáltatás sikere esetén ez az összeg végül akár néhány milliárd forinttal magasabb is lehet.

Vitai hangsúlyozta, hogy mindhárom mobilszolgáltató egyenlő méretű 3G frekvenciatartományokat vásárolt meg.

˝A megállapodás egyértelműen jelzi a Vodafone magyarországi elkötelezettségét˝ tette hozzá Vitai, ˝hiszen 2004-ben cégünk nemcsak az UMTS licencet vásárolta meg, de az elkövetkező években mintegy 500 millió eurót szándékozik befektetni a hálózatépítésbe és szolgáltatásfejlesztésbe˝.

A 3G technológia segítségével a Vodafone szolgáltatáspalettáján létező 2G-2,5G (GSM/GPRS) alapú szolgáltatások vehetők majd igénybe nagyobb sebességgel és jobb minőséggel. Ezen túlmenően a két technológia kompatibilis egymással.

A Vodafone idén februárban 7 országban indította el 3G rendszerét. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy például Németországban a 3G felhasználók képesek videó telefonálni, a hang és adatátvitel minősége és sebessége pedig az eddig megszokotthoz képest nagyságrendekkel növekedett.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés