Connect with us

technokrata

Hogyan lesz a mobiltelefon előlapból napraforgó?

Kütyük

Hogyan lesz a mobiltelefon előlapból napraforgó?

Amszterdamban kutatók egy csoportja olyan mobiltelefon előlappal rukkolt elő, melyből használat, illetve kidobás után – bármily hihetetlen is – napraforgó növekszik.


A Pvaxx Research & Development a Motorola megbízásából egy olyan újfajta polimer alapanyagot fejlesztett ki, mely külsőre alig különbözik a teljesen hétköznapi műanyagoktól, azonban kidobását követően speciális táptalajjá alakul át, vagyis maximálisan környezetbarát. Az angol Warwick Egyetem kutatói is részt vettek a fejlesztési munkálatokban, még pedig oly módon, hogy napraforgó magot integráltak a borítóba, mely a különleges táptalajon képes kicsírázni.

Peter Morris, a Pvaxx Research & Development szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az újgenerációs műanyag fejlesztési munkálatai immár több mint öt esztendeje folynak, és az elkövetkezendő években számos olyan új termék jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban, mely erre az új bio alapanyagra épül. Morris utalt arra, hogy az új műanyag a felhasználási körülményeknek megfelelően lehet merev, de akár rugalmas is.

A Motorola leghamarabb 2005 második negyedévében jelenhet meg a piacon a speciális bio előlappal felvértezett mobiltelefon modellekkel.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek