Connect with us

technokrata

Hódítanak a piacon a mobil logók és kijelzővédők

Kütyük

Hódítanak a piacon a mobil logók és kijelzővédők

Nem is gondolnánk, hogy milyen nagy üzlet van a mobiltelefonokra szánt logók kereskedelmében…


Az IDC piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a 2008-as esztendőben egyedül az Egyesült Államokban várhatóan több mint 1,1 milliárd dolláros, vagyis megközelítőleg 830 millió eurós forgalmat bonyolítanak majd le a mobil logók és képernyővédők piaci szegmensében.

Lewis Ward, a vállalat egyik vezető munkatársa az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a piacban már most rendkívül nagy potenciál rejlik, melynek ékes bizonyítéka, hogy idén körülbelül 360 százalékkal több logót adnak el világszerte, mint a tavalyi esztendőben. A kifejezetten mobiltelefonokra szánt grafikus tartalmak elsősorban a fiatalok és a fiatal felnőttek körében örvendenek nagy népszerűségnek – nyilatkozta Ward.

Az IDC előrejelzései szerint 2008-ban az amerikai mobiltelefon tulajdonosok 25 százaléka legalább egy logót, háttérképet, vagy képernyő pihentetőt fog vásárolni. Az ebben a témakörben érdekelt mobilosok jelenleg még csak átlagosan háromhavonta, négy év múlva viszont már inkább havonta cserélik majd le mobil készülékük grafikus megjelenését.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek