Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kazaa vs jogvédők – a végső összecsapás?

Kütyük

Kazaa vs jogvédők – a végső összecsapás?

Több mint 50 ügyvéd dolgozik a tárgyalóteremben a szerzői jogi perek tekintetében talán legnagyobb ügy során: a 60 milliós felhasználói tábort maga mögött tudó Kazaa-t fejlesztő Sharman Networks a bíróságon igyekszik megvédeni igazát.

Sydney-ben a legnagyobb kiadókon kívül további 25 észak-amerikai, európai és ausztrál hanglemezkiadó foglalt helyet, képletesen szólva, a Sharman Networks-szel szemben. A bírósági eljárás tétje, hogy kimondják-e: a Kazaa (és így a peer to peer file-megosztás) már önmagában is illegális, avagy a Sharman is ugyanúgy felmentést kap, ahogy korábban más P2P szolgáltatók az Egyesült Államokban.

A per nem csak a Kazaa fejlesztőjét érinti; rajta kívül még a LEF Interactive, az Altnet, az ezzel kapcsolatban álló Brilliant Digital Entertainment cégeknek is „találkozója” van a tárgyaláson. Személy szerint külön a vádlottak padján ül Nicola Hemming, a Sharman Networks vezérigazgatója, Kevin Bermeister, az Altnet vezérigazgatója és két további technológiai vezető is.

Talán sokak számára ismert, hogy az utolsó komolyabb felvonás a Kazaa fejlesztője ellen akkor történt, amikor gyakorlatilag „lerohanták” a hatóság emberei a vállalat irodáját. Az adóparadicsomnak tartott Vanuatu szigetén alapított vállalat belső (pénz)ügyeibe ugyanis nem sok rálátása van a kíváncsiskodóknak, a Sharman élvezte a sziget speciális jogi szabályozásának előnyeit. Február elején azonban az ausztrál hatóságok számos helyre „ellátogattak”: az érintett vállalatoknál, igazgatóik lakásán, egyetemeken és Internet-szolgáltatóknál tartottak házkutatásokat. Mindezt azzal indokolták, hogy elejét akarták venni az esetleges bizonyítékok megsemmisítésének.

Visszatérve a hét elején indult eljárásra: ha valami komoly ellenérvet tudnak felmutatni a Sharman ellen, akkor azt minden bizonnyal az USA-ban ellene zajló per során is felhasználják majd. A vállalaton bizonyára semmi sem fog múlni, hogy ne így legyen: körmeszakadtáig védelmezi álláspontját, miszerint a Kazaa egy legitim technológia jogos használata, s alkotók, jogtulajdonosok ezrei használják azt szoftvereik, dalaik és filmjeik terjesztésére.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés