Connect with us

technokrata

A Sharp és a Sony Ericsson közösen fog új mobilokat fejleszteni

Kütyük

A Sharp és a Sony Ericsson közösen fog új mobilokat fejleszteni

A Sharp és a Sony Ericsson bejelentették, hogy a jövőben közös mobiltelefon hardveres és szoftveres fejlesztéseket fognak folytatni.

A két vállalat a legnagyobb japán mobil szolgáltató, az NTT DoCoMo harmadik generációs FOMA hálózatába szánt új mobil készülékek fejlesztésével fog foglalkozni közösen. A Sharp és a Sony Ericsson munkatársai elmondták, hogy a fejlesztések alapjául az NTT DoCoMo nemrégiben kiadott, Symbian operációs rendszerre épülő új szoftverplatformja fog szolgálni.

Szakértők szerint a most bejelentett együttműködési szerződés újabb bizonyíték arra, hogy a technológiai cégek mostanság mindent megtesznek a költségek lefaragása érdekében. Mint ismeretes, az egyik szerződő fél, a Sony Ericsson, a japán Sony és a svéd Ericsson cégek házasságából jött létre.

A Sharp és a Sony Ericsson szerint a közös fejlesztési munka révén nem csak a költségeket lehet lefaragni, hanem egyben az egyes új készülékek is gyorsabban kerülhetnek majd piacra, ami természetesen jelentős mértékben fokozza a versenyképességet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek