Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megtorpanás, lelassulás: kijózanítóak a World Internet Project ezévi eredményei

Kütyük

Megtorpanás, lelassulás: kijózanítóak a World Internet Project ezévi eredményei

Egy év leforgása alatt lényegében változatlan maradt a számítógéppel ellátott háztartások aránya, nem csökken a digitális szakadék.

Többek között a fenti adatok láttak napvilágot az Információs Társadalom Szakmai Napok 2004. című rendezvény keretében november 23-án elhangzott előadásokon, melyeken a World Internet Project 2004-es felmérésének hazai eredményeit ismertették.

A World Internet Project „hazai kiadása” igazán jó időben, 2001-ben indult, amikor az Internet csak kevesek kiváltsága volt: a magyar lakosságnak ekkoriban csupán 17 százaléka használta a Világhálót. A projekt mögött állók azóta bíznak abban, és remélik évről évre, hogy valamelyik adatfelvétel után majd egyszer csak meredek felívelésről, minőségi ugrásról, fordulópontról számolhatnak be. Ebben a várakozásban azonban újra és újra, így ebben az évben is csalódni kellett. A tavalyi 25% után 2004-ben a lakosság 29 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy szokta-e használni az Internetet. Ez lassú, ám biztos fejlődést jelent, de semmiképp sem áttörést. Még inkább elgondolkoztató ez a tendencia, ha azt az aggasztó adatot is számításba vesszük, miszerint az otthoni számítógépek terjedésének üteme lassul: egy év leforgása alatt lényegében változatlan maradt a számítógéppel ellátott háztartások aránya (32 %).

A látszólag lendület nélküli, kiszámítható, lanyha terjedés mögött azonban számos érdekes változás körvonalait látjuk kirajzolódni.

A WIP-kutatás eddigi talán legfontosabb eredménye, hogy az Internet-használat terjedését gátló tényezők között, már a kezdet kezdetén felhívta a figyelmet a materiális, anyagi jellegű okok mellett a kulturális, tudati sajátosságokra. A Világhálót nem használók csoportjában az évek folyamán egyre csökkent azok aránya, akik az „túl drágának” tartották Internetet, ám radikálisan, és meglepő módon nőtt azoké, akik azért nem használják a Világhálót, mert ez a lehetőség „nem érdekli” őket, vagy úgy vélik, hogy „nincs szükségük az Internetre”. Ez a tendencia idén is folytatódott és ezek az érvek immár a legfontosabbakká léptek elő.

Egy másik, a kutatásból jól kivehető, egyre erősödő tendencia a „digitális két Magyarország” modellje. A kifejezés arra a tapasztalatra utal, hogy az életkor és az iskolai végzettség mentén nemzetközi összehasonlításban is drasztikus különbség, digitális szakadék tátong a társadalom két része között. (Magyarázatként az iskolai Internet-elérést biztosító Sulinet-program említhető: míg a Sulinet-generációban, vagyis a 25 évesek, vagy annál fiatalabbak közt 70% az Internet-használók aránya, addig az idősebb generációkban csupán 20% internetezik. Fontos megemlíteni, hogy különösen alacsony a használók aránya a 60 évesnél idősebbek körében: csupán 2%.) A digitális szakadék nagyságrendje Magyarországon az adatok tanúsága szerint ráadásul az elmúlt egy esztendőben lényegében nem változott.

A World Internet Project – WIP

A WIP-et az amerikai UCLA (University of California at Los Angeles) és a szingapúri NTU (Nanyang Technological University) 1999 közepén indította útjára. Ez a világon egyedülálló vizsgálat egy tízéves időtartamú, nemzetközi összehasonlító longitudinális panelvizsgálat, amely az évről évre ismétlődő felvételek során nemcsak a 12-14 évesnél idősebb egyének Internet-használatáról, az ezzel kapcsolatos attitűdjeikről, hanem az Internet terjedéséről, a változások sebességéről, a használatot gátló és serkentő tényezők alakulásáról, a szándékolt és nem szándékolt társadalmi és kulturális következményeiről is képes lesz pontos képet adni. A WIP-hez 18 ország csatlakozott szerte a világban. A felmérés magyarországi lebonyolítására az ITTK és a TÁRKI Rt. közös kutatócsoportjának nyílt lehetősége.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés