Connect with us

technokrata

ControlFreak 2: már okostelefonokról is elérhető az összes PC funkció

Kütyük

ControlFreak 2: már okostelefonokról is elérhető az összes PC funkció

Az MTVoid által kiadott ControlFreak 2 szoftver és egy arra alkalmas okostelefon segítségével távirányíthatóvá válnak az asztali számítógépek.


Míg a ControlFreak 1.0-s verziója még csak arra volt alkalmas, hogy a Winamp zenelejátszó programot távvezérelje (lejátszás, keresés, sorrendbe állítás), addig a most megjelent 2.0-s változat révén már lényegében bármit távirányíthatunk egy PC-n. Ehhez mindössze egy Series 60 alapokon nyugvó okostelefonra, illetve egy aktív Bluetooth kapcsolatra van szükségünk.

A fejlesztők a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a mobil készülékekre telepített ControlFreak 2-vel egy hagyományos személyi számítógépen minden olyan feladat végrehajtható, amit normál esetben egy egérrel és egy billentyűzettel szoktunk megoldani. A PC-k távirányításáról csak az esetleges bejövő hívások esetén kell lemondanunk.

A program a következő telefonokkal kompatibilis: Nokia 3230, 3600, 3620, 3650, 3660, 6260, 6600, 6620, 6630, 6670, 7610, 7650, N-Gage, N-Gage QD, Siemens SX-1, Sendo X, Panasonic X700. A ControlFreak 2 ára 13 dollár, az ingyenesen kipróbálható demó verzió pedig tudásában nincs korlátozva, viszont naponta csak 10 percig használható.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek