Connect with us

technokrata

A Siemens több mobilt adott el, mégsem lehet elégedett

Kütyük

A Siemens több mobilt adott el, mégsem lehet elégedett

A Siemens az elmúlt üzleti negyedévben javítani tudott mobiltelefon eladási mutatóin, azonban még így is mintegy 141 millió eurós veszteséget volt kényszerű elkönyvelni.


A német vállalat az említett időszakban 700 ezerrel tudta növelni eladott mobil készülékeinek darabszámát, vagyis mintegy 12,7 millió telefont tudott eladni. A Siemens forgalma viszont nem változott, hanem maradt 1,25 milliárd euró. Szakértők szerint a Siemens többek közt azért teljesített a várakozásokon alul, mert a legújabb 65-ös szériájú mobiltelefonok hibás firmware-rel kerültek forgalomba, ráadásul a sokak által várva várt új üzleti csúcsmodell, a Siemens S65 késve debütált a piacon.

A teljes évet tekintve a vállalat 51,1 millió mobiltelefont adott el, vagyis 12 millióval többet, mint az előző esztendőben, ami körülbelül 30 százalékos növekedést jelent. A forgalom viszont ezzel együtt mindössze 10 százalékkal növekedett, ugyanis az eladott készülékek átlagára jelentős mértékben csökkent.

Az 5 milliárd eurós forgalommal záró Siemens mobiltelefonos részlege éves szinten 152 millió eurós veszteséget regisztrált, míg az előző évben még 27 millió eurós nyeresége volt a cégnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek