Connect with us

technokrata

Lopott dalokkal vannak teli az iPodok

Kütyük

Lopott dalokkal vannak teli az iPodok

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója szerint az Apple hordozható zenelejátszó eszközét tulajdonosaik nagyrészt illegálisan beszerzett dalokkal töltik fel.

Az iPodok elképesztően nagy zenei adatbázist képesek magukba fogadni, Steve Jobs az eszköz negyedik generációjának bemutatásakor úgy nyilatkozott, hogy akár 10 ezer dalt is fel lehet tölteni egy iPodra. Ezek után valóban nagyfokú naivitás lenne azt hinni, hogy az emberek 10 ezer dollárt költenek saját zenekollekcióik kialakítására (az Apple-nél ugyanis 1 dollárba kerül egy digitális zenefile megvétele). Erre mutatott rá a napokban Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója is.

Természetesen a redmondi vezér saját vállalata szemszögéből nézte az iPodokat, s elsősorban az Apple saját digitális jogkezelési megoldását kritizálta. Szerinte ugyanis a Windows-on már évek óta elérhető DRM sokkal jobb mind a felhasználók, mind a jogtulajdonosok szempontjából. Ballmer szerint a zenelejátszó eszközökre javarészt illegálisan beszerzett zenei állományokat töltenek fel tulajdonosaik – és az igazgató úgy vélte, hogy ennek okául csak részében szolgálnak az anyagi megfontolások. Ballmer nyilatkozata értelmében az emberek a nehezen használható digitális jogkezelési megoldás miatt ódzkodnak igénybe venni nagyobb mértékben az Apple zeneboltját.

A Microsoft vezér nyilván azt szeretné, ha cége DRM-je terjedne el, erre utal személyes megjegyzése is: ˝Tizenkét éves fiam otthon nem akarja azt hallani, hogy nem hallgathatja meg bármilyen zenelejátszó eszközön kedvenc zenéit.˝



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek