Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb rekordot döntött a beperelt zenecserélők száma

Kütyük

Újabb rekordot döntött a beperelt zenecserélők száma

Eltelt egy újabb hónap, beért egy újabb ˝adag˝ internetező elleni per – az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége ismételten több száz zenecserélő ellen kezdeményezett jogi eljárást.

Amint arról már számos esetben beszámoltunk itt, a Terminal hasábjain, az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) még tavaly helyezte kilátásba, hogy beperli és bíróság elé állíttatja azokat az internetezőket, akik illegálisan cserélnek a Világháló segítségével dalokat egymás között. Ezt egy bírói ítélet tette lehetővé: az USA egyik szövetségi bírája 2003-ban úgy döntött, hogy a file-cserélő programok ugyan nem, de az azokat törvénysértő módon alkalmazó felhasználók már büntethetők.

Egy éve be is indult az eljárássorozat, aminek következtében számos amerikai kapott hivatalos értesítést, miszerint ˝randevúja˝ van a szervezettel. A lépés nagy felháborodást váltott ki, ezért az RIAA úgy döntött, hogy mindenkinek nyújt egy utolsó szalmaszálat: megegyezést ajánlott fel minden, általa beperelni szándékozott vétkesnek, amit több százan el is fogadtak (átlagosan 3000 dolláros kártérítést fizetve a szervezetnek). A felhasználói adatokhoz egyébként úgy jutott hozzá az amerikai szövetség, hogy az Internet-szolgáltatóktól elkérte a beazonosított IP-címekhez tartozó internetezők előfizetői adatait. Ezt a gyakorlatot azonban be kellett szüntetnie az RIAA-nek, mert jogellenesnek nyilvánították.

Azóta (majdnem) minden hónapban több száz ismeretlen ellen indítanak eljárást, ahogyan történt ez most, június utolsó hetében is. Február végén több mint 500, áprilisban közel 480, míg május utolsó pár napjában 493 ember ellen indítottak eljárást. A júniusi vádlottak száma egészen pontosan 482, de ismételten nem lehet tudni semmit arról, hogy kiket is vádol az RIAA jogsértéssel (az ilyen, jogi eljárásban meg nem nevezett személyt hívják az amerikai nyelvben John Doe-nak). Augusztus végén minden korábbinál több, 744 internetező ellen nyújtott be keresetet; majd szeptember végén ismét rekordot állított fel: ezúttal 762 felhasználó került képletesen bíróság elé. Az új perrel összesen már 5000-nél is több embert vont a szervezet vád alá.

Az RIAA szerint egyértelmű eredménye van a jogi erőfeszítéseiknek: szerintük visszaesett a zenékkel való kalózkodás mértéke. Igaz, ami igaz, a peer to peer hálózaton működő Kazaa felhasználói száma és adatforgalma valóban jelentős mértékben csökkent azalatt a közel egy év alatt, amióta a perek beindultak. Ám szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy az online kalózkodás visszaszorulóban lenne, inkább annak a hatása, hogy az emberek más platformokat használnak fel az illegális file-cserére; mint például az Edonkey-t. Ráadásul nemrég, augusztus végén döntött úgy ismételten egy amerikai bíróság, hogy a peer to peer szoftverek és azok üzemeltetői nem tehetők felelőssé felhasználóik jogsértő tevékenységéért.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés