Connect with us

technokrata

Megjelent és letölthető a legfrissebb Netscape!

Kütyük

Megjelent és letölthető a legfrissebb Netscape!

Hosszas vajúdás után csak révbe ért az AOL bábáskodásában készülő, a Mozilla alapjaira épülő webböngésző, ami akár CD-n is megrendelhető.

Az America Online, mint a Netscape tulajdonosa, hivatalosan bejelentette, hogy a nyáron új változatot jelentet meg böngészőjéből – írtuk még májusban. Egy, a Slashdoton megjelent információmorzsa szerint az egykor piacvezető böngésző legújabb, 7.2-es változata augusztus elején, vélhetőleg már harmadikán elérhető lesz. Ez a jóslat ugyan nem bizonyult pontosnak, de a lényeg, hogy pár napja már elérhető a Netscape legújabb verziója – amelynek Windows-os, linuxos és Mac OS X-es változata letölthető a Terminal szerveréről is.

A kezelői felület egyébként nagy részben változatlan marad, ez azt támasztja alá, hogy a 7.2-es böngésző csak a korábbi verzió apróbb foltozgatása lesz, szó sincs nem mérföldkőnek számító előrelépésről. Ez utóbbi egyébként még tavaly júliusban jelent meg, többek között a nem angol nyelvű domainek támogatásával és egy beépített spamszűrővel gazdagította a szoftvert.

Jellemzők – Navigator

A browser saját popup blokkolóval rendelkezik, mely az Internet Explorer felfrissülését követően már alapvető tartozékává kellett, hogy váljon egy böngészőnek. Rendelkezik füles böngészéssel, amit egyértelműen a Mozillából ˝örökölt˝ át, illetve képes a digitális képek gyors megjelenítésére, kihasználva a teljes látható felületet. Ellátták egy gyors keresővel, ami a megnyitott oldal szövegében képes kutakodni. Újdonság a web site ikonok megjelenése, s lehetőség nyílik teljes képernyős módban böngészni az Internetet, amit különösen kis képernyős eszközökön, notebookokon érdemes kihasználni.

A fejlesztők szerint megbízható letöltőként is használható a szoftver, mellyel akár ideiglenesen várakoztathatjuk is a folyamatban levő adatátvitelt. Mindezt többek között a beépített Download Managerének is köszönhetik a felhasználók. A megújult Netscape-pel lehetőség nyílik arra, hogy komplett weboldalakat, azok minden tartalmával együtt le lehessen tölteni. Ezenfelül a webes keresések és a browserből kezdeményezett nyomtatások felfrissítései jelentenek még újdonságot a korábbi változatokhoz képest.

Jellemzők – Mail

A Netscape jóvoltából 5 MB-nyi ingyenes e-mail postafiókot is lehet használni, mely akár a most kiadott szoftverből is menedzselhető. Ez utóbbi egyébként képes a levélszemét kiszűrésére is: a Junk Mail Controls használatával jelentősen redukálható a spam mennyisége. Újdonság, hogy a Palm eszközök címlistái immár szinkronizálhatók a Netscape hasonló funkciót betöltő moduljának adataival.

A Mail Views egy gyors szűrést biztosít a felhasználó számára, aki így könnyedén megtalálhatja például egy bizonyos embertől érkező leveleit. Természetesen egy kereső is megtalálható ebben a komponensben (Quick Search). Annak érdekében, hogy a felhasználó akkor is értesülhessen arról, hogy e-mailt kapott, amikor maga a szoftver minimalizált állapotban a tálcán üldögél, ellátták az úgynevezett Mail Alerts nevű funkcióval, mely a fenti esemény bekövetkeztekor értesíti az internetezőt. Meg is címkézhetők a levelek, akár színek, akár kategóriák szerint, illetve akár más kliensekből (Eudora, Outlook stb.) is importálhatunk e-maileket.

Jellemzők – Instant Messenger

A böngésző betöltődésével, amikor a felhasználó számítógépe fel van csatlakozva az Internetre, automatikusan elindul az azonnali üzenetküldést lehetővé tevő AIM karcsúsított változata. Ez többek között rendelkezik gépelésjelzővel, ami arról tájékoztatja az internetezőt, hogy csevegőpartnere éppen válaszol-e neki, vagy máshova kalandozott-e a figyelme. Az ismerősök, barátok beazonosítására használható a Buddy Icon funkció, melyet előre elkészített sémákból és saját képekből is össze lehet állítani. A kontaktok között szereplő emberek egyébként egymás között direkt kapcsolatban állományokat is továbbíthatnak.

Előzmények

Már jó ideje levegőben lógott a Netscape jövője. Amióta az America Online tavaly többszáz fejlesztőjét osztotta be más munkára, akik közvetve vagy közvetlenül ezzel foglalkoztak, sokan megkongatták a vészharangot. A döntés egyébként azt követően jött létre, hogy az AOL és a Microsoft ismét megállapodtak: a 750 millió dolláros szerződés keretében arról döntöttek – többek között -, hogy az amerikai médiaóriás további hét éven keresztül az Internet Explorert fogja ajánlani AOL-szolgáltatáshoz. Ez az összeg soknak tűnik, de az America Online sokkal nagyobbat bukott a Netscape-en: amikor 2000. novemberében lezárták a böngésző és a mögötte álló fejlesztőgárda felvásárlási ügyletét, akkor körülbelül 9 milliárd dollár értékűnek minősítették a szerződést – ám az USA-beli óriásvállalat nem tudta kiaknázni a névben rejlő előnyöket, ezért hamarosan kénytelen lett megegyezni a Microsofttal.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd