Connect with us

technokrata

Online valóságshow egy börtönből

Kütyük

Online valóságshow egy börtönből

Egy arizonai seriff saját valóságshow-t tartott fenn a felügyelete alá tartozó börtönben, ám most kénytelen maga is bíróság előtt felelni tetteiért.

Joe Arpaio, az arizonai Maricopa megye seriffje megsértette az ő felügyeletébe tartozó börtön rabjainak személyiségi jogait – egy szövetségi bíróság kimondta, hogy Arpaio jogsértő módon járt el. A rend őre ugyanis olyan webkamerákat telepített a cellákba, amik az Internettel összeköttetésben álltak, s így mások is nézhették a ˝műsor˝ résztvevőit, akik nem önszántukból vállalták el a szereplést. Igaz, a seriffet jó szándék vezérelte: a törvény jobbkeze azzal védekezett az ellene felhozott vádakkal szemben, hogy tanító céllal alakította ki a ˝börtönhálózatot˝, bemutatandó, hogyan is működik egy börtön. Elmondása szerint ez hozzájárult ahhoz, hogy a környéken érezhetően csökkenjen a bűnözés mértéke.

Mindezt azonban nem fogadták el érvként a bíróságon: az ítészek úgy vélték, hogy a webcasting túlmegy a valóságshow-k fogalmán, s ez több, mint amit még el lehet fogadni a bűnözés csökkentése érdekében hozott ésszerű intézkedésnél. A bíró ítélete szerint az elítélteket milliók, köztük barátok, élettársak, munkatársak és alkalmazottak láthatták, hogyan kerültek letartóztatásra, miként vettek tőlük ujjlenyomatokat, hogyan ettek, álltak vagy aludtak a fogdában. Mindez a bíróság szerint hozzájárul a fogva tartott emberek méltóságukban való megaláztatásához.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek