Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több mint 100 millió 3G előfizető – de mi is az a 3G?

Kütyük

Több mint 100 millió 3G előfizető – de mi is az a 3G?

A CDMA Development Group (CDG) bejelentette, hogy a CDMA2000 kompatibilis készülékeket használó 3G mobiltelefonos előfizetők száma június végére már jelentősen meghaladta a 100 milliót.

Perry LaForge, a szervezet vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg világszerte megközelítőleg 112 millióan használnak CDMA2000 mobil készülékeket.

Miközben a fejlett országok operátorai között komoly harc folyik a 3G szolgáltatások bevezetése kapcsán, sokan mind a mai napig azon vitatkoznak, hogy tulajdonképpen mi is az a 3G, vagyis harmadik generációs mobiltelefónia. Európában a szolgáltatók többsége manapság még a 2,5G-nél (GPRS), illetve a 2,75G-nél (EDGE) tart, de a közeljövőben számos operátor beindítja majd 3G (W-CDMA) szolgáltatásait is.

Ezek a cégek egyébként úgy vélik, hogy a CDMA2000 és a W-CDMA technológiák nem ekvivalensek egymással. Sokak szerint a CDMA2000 nem tekinthető 3G-nek, vagyis igazából csak a nagy sávszélességű CDMA2000 EV-DO, illetve a CDMA2000 EV-DV van egy szinten a W-CDMA-val. Itt jegyzendő meg, hogy míg a CDMA2000 előfizetők tábora immár több mint 100 milliósra tehető, a GSM világból eredeztethető W-CDMA előfizetők száma ennél jelentősen alacsonyabb.

Érdekesség, hogy Csehországban az Eurotel nevezetű szolgáltató e héten indította be 450 MHz-es frekvenciájú CDMA2000 EV-DO rendszerét, mely a Nortel Networks infrastruktúrájára épül.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés