Connect with us

technokrata

Dinamikusan növekszik a mobil, okostelefon és PDA piac – vezet a Nokia

Kütyük

Dinamikusan növekszik a mobil, okostelefon és PDA piac – vezet a Nokia

A mobil eszközök globális eladási mutatói 2003 második negyedéve és 2004 második negyedéve között nem kevesebb mint 45 százalékkal javultak, a piacot pedig továbbra is a Nokia, a palmOne és a Hewlett-Packard dominálja.

A Canalys piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az elmúlt tizenkét hónapban mind az adatközpontú, mind pedig a hangcentrikus készülékek piaca roppant dinamikusan növekedett, persze ehhez hozzá kell tenni, hogy a 2003-as esztendő a piaci szegmens eddigi egyik legrosszabb éve volt.

A tanulmány kitér arra, hogy mobiltelefonokból és natív alkalmazásokat támogató okostelefonokból idén a második negyedévben mintegy 70 százalékkal több került forgalomba, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában. Ugyanezen időszakban a hagyományos kéziszámítógépek, illetve a GSM, vagy CDMA modullal felvértezett kommunikátorok piacán közel 26 százalékos növekedést regisztráltak. A jelentés készítői egyébként a palmOne Treo 600-hoz, vagy a Sony Ericsson P900-hoz hasonló hangközpontú kommunikátorokat az okostelefonok közé sorolták.

A Nokia az általános mobil eszközök globális piacán 33,2 százalékos részesedésével az első helyet birtokolja. A finn székhelyű mamutcég a Symbian operációs rendszerrel ellátott okostelefonok szegmensében több mint 80 százalékos piacrésszel büszkélkedhet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek