Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hírkereső a Microsofttól (is)

Kütyük

Hírkereső a Microsofttól (is)

A minél frissebb információkra éhes, ám kevés idővel rendelkezők számára jelent jó hírt a Microsoft azon bejelentése, miszerint elkezdték saját online hírgyűjtő szolgáltatásuk tesztelését.

A Google már közel egy éve útnak indította az egyszerűen csak Google News elnevezésű szolgáltatását, melyben több ezer online forrás híreit gyűjtik össze. Sokmillió internetező mellett e sorok írója is megelégedéssel használja a kaliforniai vállalat által kínált lehetőséget, mellyel az angol hírforrások egybegyűjtött információi közül lehet szemezgetni. A piacban rejlő lehetőségeket a Microsoft is felfedezte – az az óriásvállalat, amely nemrég még fel akarta vásárolni a Google-t, majd amikor ez nem járt sikerrel, hadjáratba kezdett az internetes keresésről ismert céggel szemben.

Redmond e folyamat újabb fázisaként bejelentette, hogy mától elindítja saját hírgyűjtő szolgáltatásának tesztelését, mely a szintén saját MSNBC-t kiegészítve áll a felhasználók rendelkezésére. A híreket egy úgynevezett Newsbot állítja elő, ami több mint 4800 információs portálról gyűjti össze a címeket, rövid bevezetőket. Még a Google News Alert funkciójának (azaz egy-egy kívánt témakör összes új hírének e-mailben való rendszeres elküldését) alapelvét is lemásolták, a Microsoftnál ugyanis lehetőség van testre szabni a szolgáltatást.

Maga az ötlet egyébként nem új és nem is a Google nevéhez fűződik. Az olyan nagy portálok, mint a Yahoo, már az 1990-es évek közepén megjelentek hírgyűjtési funkcióval, ám a folyamat teljes mértékű automatizálása csak az új évezredben hozta meg a várt áttörést. Ami viszont egyik oldalról előrelépésnek látszik, az gondot okozhat az egyes hírportáloknak: sokan amiatt aggódnak, hogy egyre többen inkább a hírgyűjteményeket böngészik ahelyett, hogy az egyes oldalakra külön-külön ellátogatnának.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés