Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb előrelépés az újgenerációs Internet protokoll ügyében

Kütyük

Újabb előrelépés az újgenerációs Internet protokoll ügyében

Az ICANN jelentése szerint adoptálták az IPv6-ot, amely így párhuzamosan futhat a korábbi szabvánnyal.

Ismeretes, hogy az IPv6 elsődlegesen a korábbi, négyes protokollban felhasználható címek helyszűke miatt született meg. Míg ugyanis az IPv4 révén összesen kettő a harminckettediken, azaz kicsivel több mint 4 milliárd eszközt lehet elméletileg megkülönböztetni egymástól a Világhálón, addig az IPv6 a címtér megnövelésével jócskán kitolja ezt a határt. Időközben azonban ˝felfedezték˝ a NAT (Network Address Translation) technológiát, azaz a hálózati címfordítást, aminek révén egy(néhány) router segítségével elérhető, hogy egy nagy lokális hálózat minden tagja csak egyetlen (közös) IP-címet használjon a világ felé menő vagy az onnan jövő kommunikációra.

A NAT ugyan jócskán lecsökkentette a címterület drasztikus fogyásának ütemét, de az IPv6 fejlesztését, tesztelését már nem állították le (többek között a biztonság terén nyújtott előnyei miatt). Az Egyesült Államokban valamivel lassabban halad az új generációs Internettel kapcsolatos kutatások menete, Európában és a távol-keleten előrébb jár a folyamat. Az USA-ban a Védelmi Minisztérium felel a Moonv6 projektért és az IPv6 adoptálásáért; még 2003. júniusában jelentették be, hogy 2008-ig be fog következni lényegében minden fontosabb területen a váltás.

Az Internet Corporation For Assigned Names and Numbers, röviden ICANN Kuala Lumpurban, Malajziában jelentette be, hogy most először került egy IPv6-os névszerver cím az Internet root DNS-zónájába. Minderről a szervezet vezetője, Vinton Cerf számolt be a Reuters-nek egy keddi interjújában. ˝Ez egy nagy, nagy lépés.˝ – próbálta érzékeltetni Cerf a történtek súlyát a malajziai fővárosban tartott éves konferencián. A tegnapi nap során egyébként a japán és a dél-koreai TLD névszervereit tették elérhetővé, és várható, hogy hamarosan a francia csúcsszintű domain is erre a sorsra jut.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés