Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IP-alapú beszélgetés is telefonszolgáltatásnak minősül

Kütyük

Az IP-alapú beszélgetés is telefonszolgáltatásnak minősül

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) képviselője bejelentette, hogy a hatóság által a napokban hozott döntés szerint a műszaki paraméterek teljesítése esetén az Internet protokoll (IP) alapján nyújtott beszédcélú szolgáltatást a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatással egyenértékűnek ismeri el.

Az NHH képviselője közölte azt is, hogy az elvi jelentőségű döntés módosítja a hatóság öt évvel ezelőtti azon álláspontját, amely szerint az Internet-alapú telefont, az akkor még jellemző műszaki problémák miatt nem tekintette egyenértékűnek a hagyományos telefonszolgáltatással.

Az egyenértékűség részletes feltételeit az EU jelenleg vizsgálja, melynek során a magyar hatóság is kifejtheti álláspontját. Az előrejelzések szerint az ügyben az év végére várható egységes európai állásfoglalás. Az NHH által szervezett keddi, a piacelemzéshez kapcsolódó fórumon a hírközlési szolgáltatók, a tudományos szervezetek, a szakmai műhelyek és az államigazgatás más szervezeteinek képviselői vettek részt.

A szóban forgó piacelemzés a magyar hírközlési szektor olyan átfogó és részletes vizsgálatát tartalmazza, amire eddig még nem volt példa. Az elemzés fontosságát mutatja, hogy elkészültével megalapozza a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókkal kapcsolatos új, az elektronikus hírközlési törvény szellemének és tartalmának megfelelő kötelezettségek előírását. Ezáltal nemcsak a hírközlési verseny válik hatékonyabbá, hanem csökkenhetnek a fogyasztók által fizetendő díjak is, illetve javulhat a szolgáltatások minősége.

A szakmai fórum fő célja a piacelemzési munkában kiemelt jelentőségű témák ismertetése és megvitatása volt. A fórum és az azt követő kerekasztal vita több olyan műszaki, közgazdasági kérdést is felvetett, amelyek kezelése az egész Európai Unióban sokoldalú vizsgálatot, illetve alapos elemzést igényel a szabályozó hatóságoktól. A napirendre tűzött témák között egyebek mellett szerepeltek az alternatív szolgáltatók piacra lépését és működésük versenyfeltételeit meghatározó problémák, valamint azok a kérdések is, amelyek a már régóta működő szolgáltatókat foglalkoztatják. Így például a szabályozás technológia semlegessége, az árpréssel összefüggő problémák, illetve azok a lehetőségek, amelyek segítségével elkerülhetők az ilyen helyzetek kialakulása.

Az IP alkalmazásával nyújtott beszédátvitel szolgáltatás bejelentéséről, s a bejelentés alapján
történő nyilvántartásba való vételéről az NHH az internetes honlapján közleményt jelentetett meg.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés