Connect with us

Hirdetés

technokrata

Drogmegelőzési Tudásbázis a Grepton informatikai rendszerével

Kütyük

Drogmegelőzési Tudásbázis a Grepton informatikai rendszerével

A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) által – a Grepton Informatikai Rt. közreműködésével – elindított, Interneten keresztül elérhető Tudásközpont kialakításának kezdeményezése egyedülálló hazánkban, mert segítségével bárki hozzáférhet az érintett szervezetek adataihoz, és megismerheti szakmai tevékenységüket.

A projekt célja olyan, Interneten elérhető információs portál (dinamikus szakmai adatbázis) létrehozása, amelyen a drogügyekkel foglalkozó szervezetek (többek között: GYISM, NDI, Kábítószer Egyeztető Fórumok, civil szervezetek, szakemberek, szakmai műhelyek stb.), azok alapadatai, publikációi, különböző programok megtalálhatóak, kereshetőek és a szervezetek által karbantarthatóak. A rendszer áttekinthetővé teszi a legális és az illegális drogok fogyasztására irányuló erőfeszítéseket, elérhetővé teszi a témában folytatott kutatások eredményeit, elősegíti a szakemberek közötti kommunikációt, és információt szolgáltat a döntéshozók számára. A Grepton Rt. által kifejlesztett portál ezen túl az aktív kapcsolattartást is támogatni kívánja fórumok, hírlevelek segítségével. A projekt célkitűzése a fenti funkciókat kiszolgáló keretrendszer kialakítása.

Az NDI a megoldásra egy 2003-as Phare-program keretében szervezett holland tanulmányúton figyelt fel, ahol a hollandok a rendszert úgynevezett networking toolként (hálózatépítési eszközként) alkalmazzák, azzal a céllal, hogy összekösse és egymás számára elérhetővé tegye a szakmai szervezeteket. Itthon régóta problémát jelent, hogy az intézmények egymástól olykor elszigetelten működnek, nincs közöttük aktív kommunikáció és a szakemberektől ˝távol˝ vannak az intézmények. A laikus pedig sokszor információ hiányában nem tudja, hova fordulhatna.

˝Noha a fejlesztés elsősorban a szakemberek igényeit hivatott kielégíteni az is előfordulhat, például, hogy egy szülő drogos gyermeke miatt az Interneten tájékozódjon arról, hogy hol van a számára leginkább megfelelő vagy földrajzilag hozzá legközelebbi szervezet. Ha az így felkeresett kezelő intézet nem tudja vállalni a klienst, az intézet az adatbázison keresztül szintén kikeresheti, hogy melyik szervezet vagy szakember foglalkozik azzal a módszerrel, amelyik az érintettnek leginkább megfelelne.˝ – magyarázta a portál gyakorlati hasznát Dr. Felvinczi Katalin, az NDI ügyvezető igazgatója.

A Tudásközpont informatikai része HelpDesken működik, kiépítését pedig a hazai informatikai piac egyik meghatározó szereplője, a Grepton Informatikai Rt. végzi. A rendszer kialakítására az NDI a Greptont öt szolgáltató cég közül meghívásos tenderen választotta ki, ahol a cég a szolgáltatásra adott ár-érték arány alapján bizonyult a legsikeresebbnek. A bevezetési munkálatok május végén indultak el, a tervezési szakasz már lezárult, jelenleg az alkalmazás fejlesztése/kódolása történik. A 10 millió forint értékű projekt a határidők szerint halad és augusztus végén zárul le, az adatok feltöltése szeptemberben várható, és a rendszer az ősz folyamán indul el élesben.

˝Az NDI részére készítendő Help Desk rendszerrel egy olyan megoldást kívánunk nyújtani megrendelőnk számára, amely az elkövetkező években hatékonyan segíti az Intézet munkáját és a felhasználóknak naprakész támogatást nyújt a korszerű technológiai háttér segítségével. Célunk továbbá egy olyan informatikai rendszer implementálása, amely általában a megelőzés terén biztosítja az információk gyors továbbítását és eredményes felhasználását.˝ – mondta Schmidt Vilmos, a Grepton Rt. kereskedelmi képviselője.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés