Connect with us

technokrata

Új adózási szaklap és internetes portál indul

Kütyük

Új adózási szaklap és internetes portál indul

Július közepén indul a KJK-Kerszöv új kétheti lapja, az Adó-kérdések és válaszok, mely a kiadó szerint egy nyomtatott, egy internetes, és egy személyes tanácsadói szolgáltatás „keveréke” lesz.

A kérdezők faxon vagy az Interneten keresztül tehetik fel a kérdéseiket, a válaszokat pedig többféle módon kaphatják meg. Ha megadják e-mail címüket, akkor a válasz oda érkezik meg; emellett választ kaphatnak a kérdések mindegyikét tartalmazó, a lappal egyszerre induló internetes adatbázis segítségével is. Az új lapban a többek által felvetett legérdekesebb problémák jelennek meg. Ződi Zsolt kiadói igazgató szerint ennek az a magyarázata, hogy az újságra már több ezer előfizetés és ezzel párhuzamosan a szerkesztőséghez több száz kérdés érkezett, így terjedelmi okok miatt nem minden kérdés és válasz fog megjelenni nyomtatott formában. Ezért is van kiemelt jelentősége a laphoz kapcsolódó internetes adatbázisnak, a kettő együtt alkot egy szolgáltatás-csomagot – hangsúlyozta.

Ződi Zsolt szerint a nagyszámú előfizető is jelzi, hogy bár több, adótémájú kiadvány is a piacon van, az új szolgáltatásra nagy igény mutatkozik. A többihez képest az Adó-kérdések és válaszok abban más, hogy ezt a kiadó kifejezetten fórumnak, interaktív csatornának szánja. Ez egyfelől naprakész és gyors segítséget ad az adózóknak, másfelől az adóhivatal is lemérheti a kérdésekből, hogy hol érdemes erősíteni a tájékoztatást, vagy egyértelműbbé tenni a szabályokat.

A lap ezen kívül is tartalmaz majd újdonságokat – mutatta be a lap struktúráját Kátai András főszerkesztő. Az ellenőrzés rovatban például az APEH munkatársai a vizsgálatok legfrissebb, szinte „valósidejű” tapasztalatait is közlik, lehetőséget adva az olvasóknak arra, hogy a más kárán tanuljanak. Tehát ha esetleg maguk is elkövették a lapban leírt hibát, még időben helyesbíthetnek. Ezen felül természetesen az orgánum a legfrissebb változásokról, hírekről is tájékoztat majd.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek