Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ismét felfutóban a .com domainnevek regisztrációja

Kütyük

Ismét felfutóban a .com domainnevek regisztrációja

A nagy dotcom válság előtti időket idéző mértékben lódult meg a .com csúcsszintű domainnevek regisztrációja.

A két jelenség azonban eltér egymástól: míg az ˝Internet-robbanás˝ idején gyakorlatilag sporttá vált mindenféle nevet lefoglalni – főleg a várható haszon miatt, hiszen sokan busásan adtak tovább egyes domainneveket -, a ma vásárlója már azért vesz meg egy URL-t, mert tényleg publikálni szeretne az Interneten. Ezt az is alátámasztja, hogy a bejegyzett nevek 64 százaléka mögött valós website áll – szemben a 2000-es csúccsal, amikor ez az arány 55 százalékos volt.

A Verisign – amely (többek között) a .com TLD kezelője – jelentése szerint minden idők legnagyobb keresletét generálták az emberek és cégek az idei év első három hónapja alatt: 4,7 millióval emelkedett a regisztrálások száma, közel 21 százalékos emelkedést produkálva. Az olyan általános csúcsszintű domainek, mint a .biz vagy a .name nagymértékben le vannak maradva a .com-hoz képest: a regisztrációk között mindössze 8 százalékkal képviselik magukat (a .com ezen aránya 45 százalék).

Érdekesség, hogy az összes domainnév közel kétharmadát már üzleti szervezetek, vállalkozások birtokolják. Az USA-ban egyébként átlagosan minden századik ember rendelkezik egy domainnévvel, közölte a Verisign.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés