Connect with us

technokrata

Az Internettel ismerkednek a nyugdíjasok a Miskolci Egyetemen

Kütyük

Az Internettel ismerkednek a nyugdíjasok a Miskolci Egyetemen

A 2002. óta a Miskolci Egyetemen működő és az egyetem könyvtárában létrehozott központ nemcsak a felsőoktatást szolgálja, hanem közösségi célok érdekében is működik. Ennek kapcsán rendezték meg április 26-tól a Senior.net programot.

A 6×3 órás tanfolyam keretében az idősebb korosztály elsajátíthatta az Internet és az e-mail használatát, de egyéb hasznos tudnivalókról szóló ismereteket is szerezhettek. Az első tanfolyam szervezésében a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének helyi képviselete is közreműködött, így a tanfolyamot térítésmentesen vehették igénybe a nyugdíjasok. A központ a felmerülő igények függvényében további tanfolyamok indítását tervezi.

A központ két éves fennállása óta több hasznos és népszerű programot is szervezett. 2003 őszén került sor például a „Könyvtári szolgáltatások a weben” című kurzusra, ahová az egyetem különböző területeiről összesen mintegy hatvanan kaptak hasznos információkat a Világhálón elérhető adatbázisokról. Ezen kívül rendkívül népszerű volt az Internet alkalmazásokkal foglalkozó kurzus is, amelyen a különböző internetes keresőprogramokról, adatbázisokról és magáról az Internet felépítéséről hangzottak el hasznos tudnivalók.

A HP számos társadalmilag fontos kezdeményezés mellett a tudásalapú társadalom kiépítésében is szerepet vállal. Ennek érdekében olyan számítástechnikai központokat hoz létre, ahol lehetőség nyílik megfelelő informatikai ismeretek minél szélesebb körű terjesztésére. Több európai ország után immár Magyarországon is létesült ilyen központ, elsőként Miskolcon. A Miskolci Digitális Közösségi Központ létrehozásával a cél egy olyan technikai információs központ létrehozása volt, amely a helyi közösség léte szempontjából fontos kérdésekkel foglalkozik: az online oktatás kulturális centrumaként működik, azaz hozzájárul a digitális szakadék felszámolásához.

A Miskolci Digitális Közösségi Központ a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán működő olyan intézmény, amelynek létrehozásában többek között a HP is meghatározó szerepet vállalt. A központ felszerelésébe 18 számítógép, 10 hordozható számítógép, 1 nagy teljesítményű szerver állomás, színes multifunkcionális nyomtató, lézernyomtató, digitális fényképezőgépek és fotónyomtatók tartoznak. A berendezések üzemeltetéséhez a helyiséget az Egyetem Központi könyvtára biztosítja, állandó operátori felügyelettel.

A központban az oktatási intézmények infrastrukturális hiányosságait (például a multimédiás könyvtárak hiányát) kiküszöbölve modern technikai eszközök érhetők el, amelyek felkeltik a fiatalok érdeklődését az informatika iránt, hozzájárulnak ismereteik bővítéséhez, valamint megalapozzák környezettudatos oktatásukat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek