Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hatalmas befolyásoló tényezővé nőtte ki magát a játékipar

Kütyük

Hatalmas befolyásoló tényezővé nőtte ki magát a játékipar

Az olyan IT-óriások, mint az IBM vagy a Sun Microsystem is elismerik, sőt, kihasználják azt a tényt, hogy a számítógépes játékok piaca az IT-világot jelentős mértékben képes már befolyásolni.

1 milliárd dollár – nem kevés pénz. Az USA-ban ekkorára becslik (IDC) az online játék 2004-es piacát, így egyáltalán nem meglepő, hogy már az olyan nagyok, mint az IBM vagy a Sun is kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket. A Kék Óriás például a Butterfly.net révén a szuperszámítógépes hálózatokat kívánja az online játékok szolgálatába állítani; a Sun pedig tavaly hozta létre a Game Technologies Group nevű részlegét, mely a Java játékok terén kihasználható adottságait hivatott tovább terjeszteni. Még az olyan, talán a témától meglehetősen távol álló amerikai cégek is belefolytak a játéklázba, mint az Oracle: a vállalat saját grid technológiája segít a Sims Online hostolásában.

A növekedés ráadásul továbbra sem áll meg: az elkövetkező pár év alatt 12 hónaponként 20 százalékkal fog bővülni a piac, mely globálisan egy dekádot követően már 9-10 milliárd dollárt ér majd. A fejlődést nagyban segíti az ázsiai térség nagyütemű növekedése (persze Kína kommunista ideológiája valamelyest visszafoghatja ezt a folyamatot).

Mélyreható változások

Ezzel együtt olyan változások is előtérbe kerülnek, melyre sokan még nem gondoltak. Például az elkövetkező néhány év alatt az egyik legnagyobb kihívás az lesz a fejlesztők számára, hogy megértsék: az online játékok készítése nagyban eltér az offline szoftverek létrehozásától. Hiszen egy, az Interneten játszható program gyakran már meg sem jelenik fizikai, kézzelfogható formában, inkább szolgáltatásként lehet értékesíteni; ráadásul a projektért felelős cégnek nem ér véget ott a feladata, hogy a játék megjelenését követően kisebb-nagyobb patch-eket ad ki: a szoftver használatát lehetővé tevő infrastruktúrát folyamatosan fenn kell tartani, frissíteni.

Megoldást erre az outsourcing jelenthet, vélekednek az iparág egyes képviselői, akik szerint így a fejlesztőknek nem kell erőforrásokat fordítani a működés biztosítására, hanem teljes erővel koncentrálhatnak fő feladatokra. A feladat kihelyezésével ráadásul olyan előnyöket is élvezhetnek a játékok, amiket korábban nem: például a virtuális világok sokkal nagyobb kiterjedést kaphatnak abban az esetben, ha a felhasználók nincsenek egy vagy csak pár szerverre korlátozva.

Hasonló fejlesztésen dolgozik a Sun Game Server technológiája révén. A rendszer egy központi szerveren tárolja a játék működését leíró kódokat és az adatbázisokat, melyekhez kisebb szerverek csatlakoznak – a játékosok ez utóbbiakhoz férhetnek hozzá. Ez a megközelítés szemben áll a jelenleg tipikusnak mondható modellel, melynek keretében minden tartalmat minden szerverre elhelyeznek. A Sun technológiája nemcsak nagymértékben képes javítani a megbízhatóságot és a skálázhatóságot, hanem kiterjeszti a játékélményt is, fejtegette Chirs Melissinos, a Sun vezető játéktervezője. Melissinos szerint például így ledőlnek azok a korlátok, melyek jelenleg belimitálják az egy játékban részt vevők maximális számát.

Szélessávú Internet-hozzáférések

Ezzel együtt lecsökken a válaszidő, ami a játékos beavatkozása és az arra a központtól visszaérkező válasz között létezik, ezáltal még életszerűbbé válhat a szórakozás ezen formája. A trend ezenkívül komolyan hozzájárul a szélessávú Internet-hozzáférések elterjedéséhez is. Míg egy-két éve a legtöbb online játék úgy lett kialakítva, hogy dial-up kapcsolatokon keresztül is tökéletes élményt nyújtson (ezzel azonban számos lehetőséget kihasználatlanul hagyva), ma már egyre több fejlesztő kifejezetten annak tudatában készíti online játékát, hogy azt broadband Internet-hozzáféréseken keresztül fogják használni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés