Connect with us

technokrata

Az SMS-ek és MMS-ek új piacokat is meghódítanak

Kütyük

Az SMS-ek és MMS-ek új piacokat is meghódítanak

Mostanság már nem csak mobiltelefonok, hanem akár vezetékes készülékek segítségével is lehet rövid szöveges üzeneteket, illetve multimédiás üzeneteket küldeni, és a szakértők úgy vélekednek, hogy ez az új piac az elkövetkezendő években rendkívül komoly fejlődésen fog keresztül menni.

A Frost & Sullivan piackutató cég egyik legfrissebb felméréséből kiderül, hogy 2008-ban a nyugat-európai országokban már nem kevesebb mint 840 millió euró értékben fognak SMS-eket és MMS-eket továbbítani a vezetékes hálózatokban.

A mobiltelefonos, vezetékes és internetes technológiák térnyerésével, illetve ezen megoldások konvergenciájával párhuzamosan egyre inkább növekszik az SMS és MMS küldésre, illetve fogadásra alkalmas vezetékes telefonok száma. Összehasonlításképp, míg az elmúlt esztendőben Nyugat-Európában még csak 42 millió euró értékben küldtek vezetékes SMS-eket, addig a 2008-ban vezetékes készülékekkel elküldött rövid szöveges üzenetek értéke már meg fogja haladni a 470 millió eurót.

Négy év múlva az említett régióban mintegy 370 millió eurós bevételre számíthatnak a szolgáltatók a vezetékes MMS piacon. Jelen pillanatban egyébként még csak Németországban és Olaszországban lehet vezetékes MMS üzeneteket küldeni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek