Connect with us

technokrata

Újfajta kör alakú billentyűzet mobiltelefonokra

Kütyük

Újfajta kör alakú billentyűzet mobiltelefonokra

Bár a Nokia nem aratott túl nagy sikert a 3650-es mobiltelefonon alkalmazott kör alakú billentyűzettel, egy bizonyos Gabrielor nevezetű cég most abban bízik, hogy újszerű kialakítású körbillentyűzete nagy népszerűségnek örvend majd a mobilosok körében.


A vállalat úgy vélekedik, hogy a hagyományos, sorokban és oszlopokban elhelyezett gombokból álló billentyűzetek révén még T9-es szótár, vagy iTAP technológia révén is csak meglehetősen kényelmetlenül és lassan lehet rövid szöveges üzeneteket írni.

Ezen probléma megoldását hivatott elősegíteni a Gabrielor Rounded Keypad, mely egy a Nokia 3650-eséhez hasonló alapgondolatú, ám annál jóval összetettebb speciális billentyűzet. A fejlesztők elmondása szerint az újgenerációs billentyűzetet elsősorban azért lehet minden korábbinál nagyobb hatékonysággal használni, mert az kihasználja, hogy az emberi szem mindig a körök közepére próbál fókuszálni. A gombok három koncentrikus körben helyezkednek el. Kívül kaptak helyet a karakterek és számok bevitelére szolgáló billentyűk, belül pedig különböző funkciógombok teljesítenek szolgálatot.

Azzal kapcsolatban egyelőre nincsenek információink, hogy a Gabrielor Rounded Keypad mikor és melyik mobiltelefonon debütál majd először a kereskedelmi forgalomban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek