Connect with us

technokrata

Hamarosan újra elérhető lesz Európában is a Napster

Kütyük

Hamarosan újra elérhető lesz Európában is a Napster

A file-cserélő forradalmat kirobbantó név mögött álló szolgáltatás több mint fél éve újraindult az USA-ban – fizetős formában -, s nemsokára az öreg kontinensen is igénybe vehető lesz.

A fizetős zeneletöltés piacát egyértelműen uralja az Apple – a vásárlók kegyeiért versenyző szolgáltatások azonban egyre zsúfoltabbá teszik a terepet. Steve Jobs cége nagy változást indított el e téren, amit aztán sorban felismertek a nagyobb kiadók is: a Sony például nemrég indította útjára a Sony Connect nevű szolgáltatását; de az olyan nevek is sikereket értek el, mint amilyen a Roxio által újjáélesztett Napster.

Habár a zenét hallgató macskafej fizetős változatában lemaradt az USA-ban az Apple mögött, de Európában megelőzni látszik fő riválisát. A cég ugyanis bejelentette, hogy hamarosan elérhetővé teszi a Nagy-Britanniában élők számára a szolgáltatás használatát. Pontos dátumot nem közöltek az 500 ezres kínálattal bíró Napsternél, szigorú titokként kezelve az indulás időpontját; korábbi közlések szerint azonban ez körülbelül a nyár végére várható. Ez mindenképpen hamarabb lesz, mint az Apple hasonló lépése: habár ez utóbbi sem jelölt meg pontos dátumot, annyit azért elárultak a cégnél, hogy még az év vége előtt be kívánnak törni az európai piacra is.

˝Az Egyesült Királyság egy kétmilliárd dollárt érő zenepiac. A harmadik legnagyobb a világon. Nagyon fontos terep számunkra.˝ – mondta Christopher Gorog, a Roxio vezérigazgatója. Azzal azonban tisztában van ő is, hogy annak ellenére, hogy az Apple-t megelőzik, nem ők az elsők a piacon, és kemény versenyre számítanak. Az OD2 nevű brit szolgáltatás üzemeltetői bejelentették, hogy közel felére csökkentik a letöltési árakat a velük szerződésben álló legnagyobb partnereik felé, hogy továbbra is tartani tudják európai piacvezető pozíciójukat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek