Connect with us

technokrata

.eu – áprilistól

Kütyük

.eu – áprilistól

Az Európai Unió saját csúcsszintű domainjének megjelenéséig már kevesebb mint egy év van hátra.

A két hete hazánkat is magába foglaló Európai Unióban 2005. áprilisa során vezetik be a .eu csúcsszintű domaineket (TLD), ezt követően jelenhetnek meg az olyan domain nevek is, melyek .eu-val rendelkeznek. Miért tart ilyen sokáig? Azért, mert ennek megvalósításáig még bőven van mit tenni. Például az idei nyár elején határozzák meg azokat a regisztrációs helyeket, ahol majd decembertől kezdve egy négy hónapos időszakon át a magánszemélyek bejelenthetik igényeiket.

Természetesen nem csak magánszemélyek előtt ˝áll nyitva˝ egy EU TLD-jű domain regisztrálása, a cégek, vállalatok számára is adott a lehetőség. Ennek azonban minden regisztrálni vágyóra vonatkozó feltétele van: az Európai Unióban kell rendelkeznie lakóhellyel (vagy telephellyel, üzleti vállalkozások esetén). A címek elosztásánál a már megszokott elvet érvényesítik: a korábban jelentkező kapja meg a cím birtoklásához a jogot.

A csúcsszintű, nem geográfiai kötődésű domainek közül a .eu bevezetése lesz az utóbbi idők egyik legnagyobb változása. Arra azonban nem kell számítani – legalábbis a kezdeti időszakban biztosan nem -, hogy a közel 50 millió, már regisztrált TLD több mint felét kitevő .com-ot leszorítja vezető helyéről. Az eredeti tervek szerint egyébként is késik már a bevezetés: ha minden a terv szerint alakult volna, akkor már 2003 során elérhetővé kellett volna válnia az EU-s csúcsszintű domainnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek