Connect with us

Hirdetés

technokrata

Törnek-zúznak az internetezéstől eltiltott fiatalok

Kütyük

Törnek-zúznak az internetezéstől eltiltott fiatalok

Felháborodás és általános engedetlenség követte azt a kínai intézkedést, mely megszabta, hogy csak személyi igazolvánnyal lehet a nyilvános internetezési helyeket igénybe venni a rizs hazájában, azaz csak felnőttek élhetnek ezzel a lehetőséggel Kínában.

Kína nemrég jelentette be, hogy a 18 éves életkor alatti lakosokat kitiltja a nyilvános Internet-kávézókból; ezzel a kommunista vezetés nyilvánvalóvá tette, hogy a Világháló használatát a drogozással és az alkoholizálással egyenrangú veszélyként értékeli a fiatalok számára. A korlátozás végrehajtását úgy akarták elérni, hogy arra kötelezték az ilyen egységeket működtető kínaiakat, amennyiben valakinek nem határozható meg egyértelműen a kora, minden alkalommal kérjék el az érintett személyi igazolványát. Ezzel könnyen kiszűrhetők ugyanis a fiatalkorúak: a gyerekek nem rendelkeznek ilyen, identitásukat azonosító igazolvánnyal.

Az intézkedés nagy felháborodást váltott ki az Internetet egyre jobban megkedvelő fiatalság körében: külföldi értesülések szerint az egyik Internet-kávézóban a döntés miatt feldühödött fiatalok azzal fenyegettek meg mindenkit, hogy megverik azt, aki el meri kérni tőlük a személyi igazolványukat vagy meg meri akadályozni az egységbe való bejutásukat. Állítólag már többször tettlegességig fajultak a dolgok, s ebből inkább az adott kávézó alkalmazottai húzták a rövidebbet: az is előfordult, hogy a frusztrált tinédzserek széthasogatták a személyzet biciklijeinek kerekeit. Történtek már elektronikus támadások is az ellenálló Internet-kávézók szerverei ellen, de arra is akadt példa, hogy elvágták a szélessávú Internet-hozzáférést biztosító kábeleket vagy vizet öntöttek a monitorokba. Egy komolyabbá váló esetben a fiatalok nemcsak a szórakozóhely biztonsági őreit, hanem a segítségükre érkező rendőröket is megfutamították.

Nincsenek könnyű helyzetben az Internet-kávézók tulajdonosai sem: Kínában február során több mint 8600 ilyen egységet záratott be a kormányzat azért, mert lehetővé tették fiatalkorúak számára is a szolgáltatások igénybevételét. Nem csoda, hogy akadt már olyan kávézólánc is, amelynek minden tagja otthagyta munkahelyét, nem tudván elviselni a kitiltott tinédzserek zaklatásait.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés