Connect with us

technokrata

Dalletöltés – (egyelőre) nem drágul

Kütyük

Dalletöltés – (egyelőre) nem drágul

Az Apple tagadta azon pletykák létjogosultságát, melyek az iTunes zeneboltban kínált dalok darabonkénti 99 centes árának emelkedésére vonatkoznak.

Steve Jobs múlt heti szavait megismételve az Apple egyik szóvivője közölte, hogy a vállalat nem tervez a közeljövőben áremelést online zeneboltjában. Ismeretes, hogy az iTunes Music Store egy éve nyitotta meg virtuális kapuit, s amerikaiak milliói töltöttek le onnan már zeneszámokat: a megvásárolt dalok lassan elérik a százmilliós nagyságrendet. Minderre ideáig darabonként 99 centért volt lehetőség, nemrég azonban szárnyra kaptak olyan pletykák, melyek szerint az Apple emelni fog.

A tekintélyes New York Post nevű USA-beli újság egyik cikke szerint minderre azért kerülne sor, mert a hanglemezkiadókkal kötött új szerződések magasabb tarifa alkalmazására kényszerítenék Steve Jobs cégét. Mindez nem is alaptalan feltételezés: amint arról már mi is beszámoltunk, az Apple korábban már emelt árat, ennek révén egyes komplett albumok többe kerülhetnek Interneten megvásárolva, mint CD-n megvéve.

Az egy dolláros ár egyébként kvázi standarddá nőtte ki magát a fizetős online zenepiacon. Az Apple által kikalkulált összeget a legtöbb, dalokat hasonló konstrukcióban kínáló szolgáltatás is átvette – sőt, ellenpélda erre inkább negatív irányban tapasztalható (azaz ennél olcsóbb lehetőségek is elérhetők). A kiadók mindazonáltal szeretnék, ha egy kicsit változna a modell: a frissen kiadott vagy hivatalos megjelenés előtti zeneszámokért többet szeretnének kapni, mint a kollekciókban már régebb idő óta megtalálható dalokért – csakúgy, ahogyan ez a való életben is működik. Előbb-utóbb ez meghonosodik majd az internetes szolgáltatások terén is, jósolják a zeneipar szakértői, ám az Apple – legalábbis bejelentése szerint – egyelőre nem kívánja ezt a többletet áthárítani ügyfeleire.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek