Connect with us

technokrata

A Nokia 3G hálózatot épít Lengyelországban

Kütyük

A Nokia 3G hálózatot épít Lengyelországban

A Polkomtel a Nokiát bízta meg a lengyelországi Polkomtel 3G hálózat első fázisának kiépítésével.

A megállapodás a két cég között érvényben lévő szerződés bővitéseként jött létre. A Nokia emellett GSM/EDGE infrastruktúrával bővíti a Polkomtel már létező mobilhálózatát. Az EDGE szállítása már elkezdődött, míg a 3G szállítások májusban indulnak.

A Nokia gerinc-, és rádióhozzáférésű hálózatot szállít mind a GSM/EDGE, mind a WCDMA 3G rendszerre. A Nokia emellett a megoldások versenyképességének fenntartása érdekében telepítést, rádióhálózat-optimalizálást, 3G műszaki tanácsadást, valamint ügyfélszolgálatot és továbbképzést is biztosít.

˝Lengyelország készen áll a 3G-re, mi pedig garantáltan készen állunk a rendszer biztosítására˝ – mondta Thomas Eberle, a Polkomtel műszaki vezérigazgatója. ˝Elégedettek vagyunk a Nokia mobilhálózati megoldásaival, és örömmel működünk együtt vele a kapacitásbővítés és a szolgáltatások terén felmerülő igényeink kielégítésében. Biztosak vagyunk benne, hogy a fejlesztések révén időben és versenyképes módon a lehető legjobb EDGE és UMTS alapú szolgáltatásokat kínálhatjuk majd˝.

˝A Nokia örömmel látja, hogy a Polkomtellel folytatott hosszú együttműködésünk most a 3G területére is kiterjed˝ – mondta Wojciech Pytel, a Nokia Poland ügyvezető igazgatója. ˝A megállapodás megerősíti a Polkomtel hosszútávú műszaki partnereként betöltött szerepünket, és egyértelmuen illusztrálja a két vállalat között kialakult bizalmat. Szívesen járulunk hozzá ahhoz, hogy Lengyelországban is megjelenjen a 3G˝.

A Polkomtel S.A. a lengyel Plus GSM digitális mobilhálózat üzemeltetője. A vállalat legfontosabb tulajdonosai a Polski Koncern Naftowy ORLEN S.A., a KGHM Polska Miedz S.A., a Vodafone Americas Asia Inc. (Egyesült Államok), a TDC A/S (Dánia), és a Polskie Sieci Elektroenergetyczne.

A Polkomtel Lengyelországban elsőként vezette be a GPRS és MMS szolgáltatást, így technológiai téren vezető szerepre tett szert. A forradalmian új tarifarendszer bevezetése és az ügyfelek igényeire válaszoló termékskála kialakítása terén éllovas vállalat elkötelezett amellett, hogy kiváló szolgáltatásokat biztosítson ügyfelei számára. A Polkomtel az elmúlt évek során folyamatosan és szilárdan növekvő nyereséget mutatott ki.

A Polkomtel 1996 óta a Nokia ügyfele.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek