Connect with us

technokrata

A növekvő mobilpiacon teret veszít a Nokia

Kütyük

A növekvő mobilpiacon teret veszít a Nokia

Habár az év végi ünnepeket követő első negyedévben mindig romlanak az eladási mutatók, 2004 első három hónapjában mintegy 29 százalékkal több mobiltelefont adtak el világszerte, mint 2003 hasonló időszakában.

Az IDC piackutató cég egyik legújabb jelentéséből kiolvasható, hogy idén az első negyedévben globálisan megközelítőleg 152,7 millió darab mobiltelefon talált gazdára. Érdekesség, hogy az okostelefonok piaca még a mobil szektornál is nagyobb mértékben nőtt, még pedig nem kevesebb mint 85,8 százalékkal.

A Nokia képes volt ugyan megőrizni piacvezető pozícióját, azonban a finn székhelyű vállalat részesedése jelentős mértékben visszaesett, ami szakértők szerint elsősorban annak a következménye, hogy a Nokia mostanság nem rendelkezik igazán ütőképes új modellekkel. A Nokia után az amerikai Motorola, a dél-koreai Samsung, a német Siemens és a japán-svéd Sony Ericsson következik a sorban. Az ötödik helyért egyébként nagyon szoros csata folyt, végül azonban 5,8 százalékos piacrésze révén a Sony Ericssonnak sikerült maga mögé szorítani a dél-koreai LG Electronics-et.

Az okostelefonok piacát nem kevesebb mint 41,7 százalékos részesedésével ugyancsak a Nokia vezeti, majd pedig a RIM, a Motorola, a Fujitsu és a Sony Ericsson következik a ranglistán.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek