Connect with us

Hirdetés

technokrata

2010-ben már 2 milliárd mobilos lesz világszerte

Kütyük

2010-ben már 2 milliárd mobilos lesz világszerte

A globális mobiltelefonos piac 2010-ig várhatóan 800 millió új előfizetővel gazdagszik majd, így hat év múlva már nem kevesebb mint 2 milliárd mobilos lesz világszerte – derül ki a Baskerville piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből.

A tanulmány kitér arra, hogy a növekedés mozgatórugója az ázsiai piac, azon belül is elsősorban India és Kína lesz. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a 2010-ig regisztrálandó új előfizetők 60 százaléka ebből a régióból fog származni, és ennek a mintegy 500 milliós előfizetői tábornak közel 80 százaléka Indiából és Kínából lesz eredeztethető.

Várhatóan hasonlóan dinamikus fejlődésen megy majd keresztül a közel-keleti és afrikai mobiltelefonos piac. Amennyiben hinni lehet az előrejelzéseknek, ezen régióban 2010-ig duplájára fog nőni a mobiltelefon tulajdonosok száma, ami egyébként konkrétan 100 millió új előfizetőt jelent.

Olivia Gibney, a Baskerville egyik vezető elemzője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az Egyesült Államokban 2006-ig végéig mintegy 66 millió új mobil előfizetőre lehet számítani. Gibney szerint az ilyen és ehhez hasonló fejlett piacokon elsősorban a nagy adatátviteli sebességet biztosító 2,5G, illetve 3G technológiák térnyerése viszi majd előre a piacot. 2007-ben egyébként 250 millió, 2010-ben pedig előreláthatólag 500 millió 3G előfizető lesz világszerte.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés