Connect with us

A spamek már a mobilosok életét is megkeserítik

Kütyük

A spamek már a mobilosok életét is megkeserítik

A spamek, vagyis az általában reklámokat tartalmazó kéretlen levelek a személyi számítógépek után sajnos a mobiltelefonokat is meghódítják maguknak.

Szakértők szerint a mobiltelefonos spamek egyelőre korántsem olyan gyakoriak, mint a számítógépre érkező kéretlen levelek, azonban fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben a mobil készülékekre is egyre több zavaró üzenet fog érkezni. E tekintetben jelenleg egyébként az ázsiai országokban a legrosszabb a helyzet, ahol is a marketing cégek előszeretettel használják ki az SMS spam nyújtotta lehetőségeket.

˝A rövid szöveges üzenetek segítségével terjesztett kéretlen levelek Ázsiában és főleg Japánban egyre komolyabb gondokat okoznak. A marketing cégek elsősorban a mobil telekommunikációs szempontból fejlett országokat szemelik ki maguknak, ugyanis ezen országokban értelemszerűen óriási piacot használhatnak ki˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jeff Bullwinkel, a nemzetközi spamellenes kampányt folytató Microsoft szóvivője.

A japán szolgáltatók megpróbálnak előfizetőik segítségére lenni, vagyis lehetővé teszik számukra, hogy blokkolják a bizonyos számokról érkező SMS-eket. Az előfizetőknek ezzel együtt koránt sincs könnyű dolguk, ugyanis a rafinált marketing cégek mindig más számokról küldözgetik a reklámjaikat tartalmazó kéretlen üzeneteket. Japán legnagyobb mobilszolgáltatójánál, az NTT DoCoMo-nál egyébként egy-egy előfizető naponta átlagosan tíz SMS-t küld, illetve fogad.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő