Connect with us

technokrata

2004-2005 már az OLED kijelzők éve lehet

Kütyük

2004-2005 már az OLED kijelzők éve lehet

Az újgenerációs OLED (Organic Light-Emitting Diode) kijelzők piaca idén, illetve jövőre várhatóan komoly fejlődésnek fog indulni.

Az iSuppli/Stanford Resources piackutató cég egyik legfrissebb tanulmányából kiderül, hogy, míg az elmúlt esztendőben 250 millió dollár, addig idén előreláthatólag már 500 millió dollár lesz az OLED piac forgalma, ami egyértelműen annak a jele, hogy az elkövetkezendő hónapokban egyre több digitális eszközben, mobiltelefonban, fényképezőgépben, zenelejátszóban alkalmaznak majd ilyen kijelzőket.

Az elmúlt évben több olyan mobiltelefon is megjelent a kereskedelmi forgalomban, melynek kiegészítő kijelzője OLED technológiára épült, idén, illetve jövőre pedig megjelennek majd azon első modellek is, melyeknek már a fő kijelzője is OLED alapokon nyugszik. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a Sony néhány hónapon belül be fogja mutatni első OLED kijelzős kéziszámítógépét, és várhatóan hasonlóan cselekszenek majd a japán vállalat konkurensei is.

Az OLED kijelzők előnyös tulajdonságai közé tartozik a háttérvilágítás nélkülözése, a minimális energiafogyasztás, illetve a kiváló képminőség. Az eddigiekben komoly gondot okozott az OLED termékek viszonylag rövid élettartama, azonban a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően ezen problémákat is sikerült orvosolni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek