Connect with us

technokrata

2004 elején érkezik a kagylóhéj formájú Motorola V690 és V878

Kütyük

2004 elején érkezik a kagylóhéj formájú Motorola V690 és V878

A Motorola az elmúlt időkben olyan elegáns, széthajtható kialakítású mobiltelefonokkal rukkolt elő, mint például a V300, a V500, vagy a V600, azonban akiknek ezen készülékek túl nagynak bizonyultak, érdemes megvárniuk a jövő év elején bemutatkozó V690, illetve V878 típusjelzésű modelleket.

A V690 első prototípusait az idén októberben megrendezett Taipei Telecom szakkiállítás keretein belül már láthatták az érdeklődők, a V878 azonban egy teljesen új, eddig semmilyen formában be nem mutatott modell. A két újdonság hasonló kialakítással, felhasználói felülettel és szolgáltatási körrel rendelkezik, de más-más vásárlói csoportot céloz meg.

Az integrált antennával ellátott V690 érdekessége, hogy külső kiegészítő kijelzője nem vízszintesen, hanem függőlegesen van elhelyezve. A V690 pezsgő arany és progresszív narancs fantázianevű színekben lesz kapható. A külső antennával rendelkező V878 designja némi párhuzamot mutat az amerikai gyártó egyik korábbi modelljével, a V60-nal.

A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) működésre képes, GPRS Class 10 kompatibilis Motorola V690 90x47x22 milliméteres méretekkel rendelkezik, tömege pedig 90 gramm. A készülék belső TFT (Thin Film Transistor) kijelzője 128×160 pixeles felbontású és 65 ezer színárnyalat megjelenítésére képes, monokróm külső kijelzője pedig 96×16 képpontos felbontással rendelkezik. A beépített fényképezőgéppel (VGA) felvértezett Motorola V878 82 milliméter hosszú, 42 milliméter széles, 21,5 milliméter vastag és 80 gramm tömegű. A telefon belső kijelzője azonos a V690-es modellével, kívül azonban egy 96×64 pixeles felbontású, 65 ezer színárnyalatos TFT LCD található.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek