Connect with us

Hirdetés

technokrata

Írországban 3G szolgáltatásokat indított az O2

Kütyük

Írországban 3G szolgáltatásokat indított az O2

Az O2 Írországban korlátozott harmadik generációs mobiltelefonos szolgáltatásokat indított egyes üzleti és egyéni előfizetői számára.

Az O2 munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a vállalat jelen pillanatban a lakosság mintegy 35 százalékát képes lefedni 3G szolgáltatásokkal. Az eddigiekben még csak néhány tucat, Nokia 6650 típusjelzésű harmadik generációs mobiltelefont helyezett üzembe az O2 a következő ír nagyvárosokban: Dublin, Cork, Limerick, Galway, Waterford, Kilkenny.

˝Rendkívüli módon örülünk annak, hogy bejelenthetjük: beindultak első harmadik generációs mobil szolgáltatásaink és néhány előfizetőnk már nagy megelégedéssel használja ezen új szolgáltatásokat. Első körben a nagyobb városokban, a későbbiekben pedig az egész országban meg szeretnénk honosítani a 3G technológiákat, illetve a hozzá tartozó üzleti és multimédiás megoldásokat. Egyelőre csak korlátozott mennyiségű 3G mobiltelefon áll rendelkezésünkre, azonban a jövő esztendőben e tekintetben mindenképp sokat fog javulni a helyzet˝ – nyilatkozta Danuta Gray, az O2 írországi vezérigazgatója.

Gray elmondta, hogy amennyiben minden jól megy, akkor Írországban 2004 második felében, illetve legkésőbb 2005-ben már lényegében bárki által elérhetők lesznek a harmadik generációs mobil szolgáltatások. Gray szerint a 3G sikere elsősorban azon múlik, hogy a gyártók időben megfelelő mennyiségű, minőségű és árú 3G mobilt tudnak-e piacra dobni.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés