Connect with us

technokrata

Kisujj a szájhoz, nagyujj a fülhöz és már lehet is telefonálni

Kütyük

Kisujj a szájhoz, nagyujj a fülhöz és már lehet is telefonálni

Japán vezető mobiltelefonos szolgáltatója, az NTT DoCoMo egy olyan újgenerációs mobil készülék kifejlesztésén dolgozik, mely forradalmasíthatja a telefonálást.

A FingerWhisper névre keresztelt parányi eszköz révén rendkívül egyszerűen lehet telefonálni: nem kell mást tenni, mint a kisujjunkat a szánkhoz, a nagyujjunkat pedig a fülünkhöz emelni, majd pedig lefolytatni a kívánt beszélgetést.

A FingerWhisper tulajdonképpen nem más, mint egy karórába integrált miniatűr mobiltelefon. Mobiltelefonos karórákkal már az eddigiekben is találkozhattunk, azonban olyan készülékkel még nem, mely a hívó, illetve a hívott fél hangját az emberi kéz csontjainak segítségével továbbítja, vagyis esetében a hívások lebonyolításához a már említett módon egyszerűen csak telefont kell imitálnunk a kezünk segítségével.

Az NTT DoCoMo munkatársai felhívták a figyelmet arra, hogy a FingerWhisper a mellett, hogy rendkívül kis méretekkel rendelkezik és roppant könnyen használható, első osztályú hangminőséget biztosít még zajos környezetekben is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a FingerWhisper mikor és milyen áron fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek