Connect with us

technokrata

0,85 colos Toshiba merevlemez mobiltelefonokba

Kütyük

0,85 colos Toshiba merevlemez mobiltelefonokba

A Toshiba kifejlesztett egy olyan, elsősorban mobiltelefonokban és egyéb hordozható digitális eszközökben történő felhasználásra szánt miniatűr merevlemezt, mely méreteit tekintve alig nagyobb, mint egy pénzérme.

A mindössze 0,85 colos, vagyis mintegy 2,15 centiméteres átmérővel rendelkező újdonság jelen pillanatban a világ legkisebb fizikai méretekkel rendelkező winchestere. Midori Suzuki, a japán vállalat szóvivője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a parányi, mágneses elven működő adattároló megoldás 2-3 GB adatot képes eltárolni, ezáltal pedig teljesen új távlatokat nyit meg a mobiltelefonok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cégek előtt.

Suzuki elmondta, hogy a körülbelül harmincórányi kiváló minőségű zenei felvétel tárolására alkalmas mini merevlemezre a Toshiba a jövő év nyarától kezdve vesz fel rendeléseket és amennyiben minden jól megy, akkor valamikor 2005 elején kezdődhet meg a termék sorozatgyártása. Arról egyelőre nincsenek információink, hogy az újdonság mennyibe fog kerülni. A kereskedelmi forgalomban kapható legkisebb winchestert jelenleg egyébként a Hitachi Global Storage Technologies kínálatában lelhetjük fel, mely gyártó 1 colos, vagyis mintegy 2,54 centiméteres átmérőjű merevlemezeket is forgalmaz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek