Connect with us

Hirdetés

technokrata

2005-ben már 800 MHz-es CPU és 1,6 GB memória lesz a 3G mobilokban

Kütyük

2005-ben már 800 MHz-es CPU és 1,6 GB memória lesz a 3G mobilokban

Japán harmadik generációs mobiltelefonos hálózatai mára kiheverték gyermekbetegségeiket és a FOMA 3G előfizetők száma nemrégiben meghaladta az egymilliót – nyilatkozta a napokban Keiji Tachikawa, a legnagyobb japán mobil operátor, az NTT DoCoMo elnöke, aki többek közt kifejtette a 3G technológia jövőjével kapcsolatos vízióit.

A vállalat 2001 októberében indította be WCDMA technológiájú 3G rendszerét, mely egyébként a világ első IMT-2000 szabványú harmadik generációs mobil hálózata.

Keiji elmondta, hogy a harmadik generációs készülékek a jövőben egyre kisebbek és könnyebbek lesznek és egyre nagyobb számban lesznek jelen a kereskedelmi forgalomban. Keiji szerint a jövő esztendő elején debütálnak majd azon első 3G mobiltelefonok, melyek 100 grammnál könnyebbek lesznek, egy feltöltéssel elérhető készenléti idejük pedig meghaladja a 300 órát. Az NTT DoCoMo vezetőjének víziója szerint a 2005-ben napvilágot látó legújabb harmadik generációs készülékekben 800 MHz-es frekvenciával rendelkező központi processzor, 1,6 GB belső memória, valamint 4 GB cserélhető memória kap majd helyet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés