Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már az Egyesült Királyságban is büntetik a vezetés közbeni mobilozást

Kütyük

Már az Egyesült Királyságban is büntetik a vezetés közbeni mobilozást

Az Egyesült Királyságban mostantól a világ sok más országához hasonlóan büntetik a gépjárművezetés közben mobiltelefonjukat használó autósokat.

A szabályszegésen kapott autósok a legjobb esetben mintegy 12 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetéssel úszhatják meg a dolgot, azonban amennyiben bíróság elé kerül az ügy, akár 400 ezer forintnyi fontnak is búcsút mondhatnak.

˝Immár illegális tevékenységnek számít a vezetés közbeni, kihangosító használata nélküli mobiltelefonálás. A sofőrök többsége nagyon is tisztában van azzal, hogy a vezetés közbeni mobiltelefon használat mennyire komoly veszélyeket hordoz magában, és nem titkoltan abban bízom, hogy a most hatályba lépett törvények arra ösztönzik majd az autósokat, hogy útközben kerüljék a telefonálást, ily módon pedig sokkal biztonságosabbá válhatnak az utak˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban David Jamieson közlekedésbiztonsági miniszter. A vezetés közben mobilozók négyszer nagyobb eséllyel okoznak baleseteket, mint törvénytisztelő társaik – tette hozzá Jamieson.

A kormányzat egyébként azt tervezi, hogy idővel 23 ezer forintnak megfelelő összegre emeli a mobiltelefonáláson kapott sofőrök minimális büntetési tételét.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés