Connect with us

technokrata

Hogyan néz ki maga az Internet?

Kütyük

Hogyan néz ki maga az Internet?

Erre a kérdésre adott képes választ egy lelkes amerikai mérnök, aki alig egy nap alatt feltérképezte a Világháló jelentős részét.


Barrett Lyon az Amerikai Egyesült Államokban él. A számítógépes hálózatokkal foglalkozó mérnök fogadásból nekiveselkedett, hogy elkészítse az Internet virtuális térképét. Lyon tervei szerint munkájának eredménye minden internetes csomópontot tartalmaz, s a hasonló projektekkel szemben sokkal kevesebb időt igényel lefuttatása.

A Világháló feltérképezésére tett erőfeszítések közül nem ez az első, ám a korábbi próbálkozások mind hónapokat vettek igénybe, mire elkészültek. Lyont ugyanis egy ideje már foglalkoztatta a kérdés, miszerint képes lenne egy képen ábrázolni az Internet struktúráját úgy, hogy a csomópontokat mindössze egy szabványos hálózati programmal fel tudná mérni – igen rövid idő alatt. Miután egyik kollégájával fogadást kötött, nekilátott létrehozni az Opte névre keresztelt projektet.

˝Fogadásnak indult a dolog, de amint belemelegedtem, rájöttem, hogy az ötlet kivitelezése sok haszonnal járhat.˝ – írja Lyon az Opte weblapján. Az amerikai mérnök úgy vélekedik, hogy térképe használható áttekintést adhat az Internet felépítéséről – mi több, szerinte még a valós életben bekövetkező katasztrófákra is figyelmeztethet. Amit viszont a legfontosabbnak tart az egész munkában: ˝A projekt maga a művészet.˝.

Nyomkövetés

A maga elé kitűzött cél megvalósításához mindössze a traceroute programot használta Lyon. Ezzel lehetőség van ugyanis azon hálózati címek rögzítésére, melyeken keresztül haladnak adatcsomagok egy előre megadott hostig eljutva. Ez azonban egyben a projekt korlátja is: a szoftver csak a C osztályúnál nagyobb hálózatok feltérképezésére képes. Ha ezt a megkötöttséget elfogadjuk, akkor másodpercenként 194 traceroute kereséssel mindössze egy nap alatt felmérhető az egész Internet, mondta Lyon.

˝Amit ő tett, az tulajdonképpen az, hogy automatizálta a folyamatot.˝ – nyilatkozott elismerően Steve Coast, az egyik londoni egyetem hálózatkutatója – ˝Mivel azonban csak egy pontból kiindulva tekint ki az Internetre, ezért az olyan vonalakat nem foglalhatja magában a térkép, melyekre nem jut el a traceroute.˝

Ezen probléma ismeretében Lyon nekilátott kiküszöbölni a felmerült problémát: az amerikai mérnök most azon dolgozik, hogy létrehozza szoftvere elosztott (distributed) működésre képes változatát, mely több kezdőpont használatát teszi lehetővé. Ennek eredményeként a mostaninál még teljesebb térkép jöhetne létre.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek