Connect with us

technokrata

Világszerte egyre népszerűbb a 2,75G

Kütyük

Világszerte egyre népszerűbb a 2,75G

Az ezredfordulón, amikor lényegében mindenki a harmadik generációs (3G) mobil technológiák jövőjéről beszélt, az EDGE-et, mint egy várhatóan szűk körben és elsősorban csak Észak-Amerikában használandó technológiát említették, ezzel szemben mára az EDGE világszerte igen nagy népszerűségre tett szert.

Az EMC piackutató cég munkatársai szerint jelenleg az a helyzet, hogy a harmadik generációs szolgáltatások széles körben történő elterjedése még nagyon messze van, ezzel szemben a 2,75G-nek is nevezetett EDGE szolgáltatások egyre több GSM operátornál elérhetők.

Egy az EMC által a napokban közölt friss jelentésből kiderül, hogy jelen pillanatban Észak-Amerikában érhető el a legtöbb EDGE szolgáltatás, azonban e mellett Ázsiában, Latin-Amerikában és Európában, így többek közt kis hazánkban is egyre több szolgáltató rendelkezik nagyon komoly EDGE tervekkel. Liz Hall, az EMC egyik vezető elemzője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az EDGE elsősorban azon országokban jön számításba, ahol a 3G licenszek kiadása még nagyon messze van, de ettől függetlenül komoly igény mutatkozik a GPRS-nél, vagyis a 2,5G-nél nagyobb adatátviteli sebességet biztosító megoldásokra.

A piackutató cég szerint jelenleg a világ hat országában hét kereskedelmi EDGE szolgáltatást üzemeltetnek. A Cingular Wireless és az AT&T Wireless az Egyesült Államokban, az AT&T Wireless Bermudán, az AT&T Wireless Puerto Ricóban, a Telefonica Moviles Chilében, a CSL Hong Kongban és az AIS Thaiföldön biztosít EDGE szolgáltatásokat, ezenkívül pedig világszerte több mint ötven szolgáltató folytat EDGE fejlesztéseket és teszteket.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek