Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Siemens bejelentette a CL55-öt

Kütyük

A Siemens bejelentette a CL55-öt

A Siemens hivatalosan bejelentette legújabb mobiltelefonját, az elsősorban a kínai piacra szánt CL55-ös készüléket.

A szétnyitható kialakítással rendelkező, ezüst, vörös és kék színekben kapható Siemens CL55 kétsávos (GSM 900/1800 MHz) működésre képes, és a mai elvárásoknak megfelelően GPRS (Class 8) kompatibilis, ezenkívül pedig akár multimédiás üzenetek, illetve elektronikus levelek is küldhetők a segítségével.

A negyvenszólamú polifónikus csengőhangokkal ellátott készülék újdonság belső főkijelzője 128×160 pixeles felbontású és 65 ezer színárnyalat megjelenítésére képes, külső monokróm kijelzője pedig 96×64 pixeles felbontással rendelkezik. A Siemens CL55-ről természetesen a WAP böngésző sem hiányozhat, ezzel szemben a telefon nem Java kompatibilis, nincs benne Bluetooth kontroller és infravörös port, és esetében az integrált digitális fényképezőgépet is hiába keressük, noha külsőleg csatlakoztathatunk hozzá kamerát.

A mindössze 79 gramm tömegű Siemens CL55-öt 750 mAh-s lítium-ion akkumulátorral szereli a német gyártó, mely energiaforrás optimális esetben 5 órás beszélgetési, illetve 100 órás készenléti időt tesz lehetővé. A Siemens munkatársai ígéretet tettek arra, hogy a CL55 még ebben a hónapban meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban, az új készülék árát azonban egyelőre nem kívánták elárulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés